"2012-re elfogyhatnak a netcímek"

Honnan indult az internet, melyek voltak a kezdeti nehézségek? Magyarországi villámlátogatásának végén, a Mindentudás Egyetemén tartott előadása előtt még volt rá alkalmunk, hogy elkapjuk Vint Cerföt egy interjúra. A Google internet-evangelistája hosszasan mesélt nekünk a világháló kialakulásáról.

Mit gondol, elég üzembiztos jelenleg az internet? Hiszen sok cég kínál olyan triple play szolgáltatást, amely ugyanazon a kapcsolaton keresztül nyújt mindent, emiatt viszont ha elmegy a net, akkor nincs tévé vagy telefon sem...

- Van okunk aggódni amiatt, ha minden funkcionalitást ugyanarra a hálózatra teszünk. Ami engem illet, ma még nem mondanék le mindenfajta szolgáltatást azért, hogy kizárólag az interneten keresztül kapjam meg - hacsak nem úgy, hogy egyszerre több cég internet-kapcsolata is be van kötve a lakásba, így ha az egyik nem működik, a másikat még lehet használni.

Ugyanakkor ezt nehéz megvalósítani a mai széles sávú piacon, mert az előfizetőknek nem mindig van választási lehetőségük. Talán van lehetőség ennek megteremtésére, ha együttműködünk másokkal, akik a közelünkben élnek, és különböző szolgáltatókkal állnak szerződésben. Például ha nekünk ADSL-ünk van, a szomszédnak pedig kábelnete, akkor akár wifin összeköthetjük a hálózatainkat, hogy kölcsönösen bebiztosítsuk egymást az esetleges kiesésekre.

De manapság akár a mobiltelefon is szolgálhat ilyen biztonsági lehetőségként az internetes telefon helyett, maga a mobil pedig egyenesen többféle hálózaton működhet.

Előadásában említette, hogy az internet egyfajta kísérletként indult (ami aztán soha nem ért véget). Eredetileg mit gondoltak, meddig él majd ez a kísérlet, vagyis a hálózat?

- Akkoriban - 1977-et írtunk - éppen csak arra törekedtem, hogy demonstrálni tudjam a védelmi minisztérium számára: a csomagkapcsolt adatátviteli elven működő internet életképes, és akár katonai célokra is használható. A fejlesztő akadémikusok nem tudtak megegyezni semmiben, a projektmenedzserek türelmetlenkedtek, és alapvetően három hálózattal dolgoztunk: egy transzatlanti műholdas kapcsolattal, két rádiós összeköttetéssel, az egyik a keleti, a másik a nyugati parton, és magával az ARPANET-tel (amely amerikai, norvég, angol, és talán akkor már olasz és német végpontokkal működött),

Akkoriban már az Ethernet-technológia is létezett egy pár éve, és terjedésnek indult, de leginkább a tudományos szcénában, nem pedig kereskedelmi termékként. Én a hetvenes évek végén azt gondoltam, hogy kell vagy öt év ahhoz, hogy kiderítsük: működőképes-e az internet a jelenlegi formájában.

Egyáltalán nem kellett hát aggódnom amiatt, hogy a hadsereg majd több milliárd eszközt kötne rá a hálózatra kísérleti céllal - maximum pár kisebb helyi hálózat bekapcsolása jöhetett szóba. Ennek köszönhetően fel sem merült, hogy a jelenleg is használt 32 bites címezési rendszer, az IPv4 lehetőségeit valaha is ki fogja meríteni a hálózat.

1982-ben hagytam ott a védelmi minisztériumot, éppen akkor, amikor az internetet tudományos létesítményekben is elkezdték kiépíteni - egészen pontosan 1983. január elseje volt az indulás első hivatalos időpontja. Ez persze akkor még mindig kísérleti céllal indult el, de azt jelentette, hogy az internetet így napi rendszerességgel használják majd - és így lehet legkönnyebben kideríteni, hogy valóban működik-e.

Pörgessük most előre kicsit az időt 1986-ra: ekkor mondja azt a National Scientific Foundation, hogy az egész amerikai tudományos közösségnek rajta kellene lennie a hálózaton. Így aztán megépítették saját gerinchálózatukat, és rákötötték az internet akkori elemeire, és elkezd növekedni az USA háromezer egyetemét megcélozva. Még mindig vitathatjuk, hogy ez vajon a koncepció sikerének igazolása-e...

1998-ban követtem el egy nagy hibát: akkor kezdődött el ugyanis az internet kereskedelmi célú használata. Rá kellett döbbennünk, hogy ha nem engedjük át a hálózatot a kereskedelmi célú felhasználásnak is, akkor soha nem jut el szélesebb tömegekhez. A hiba az volt, hogy ezt felismerve úgy gondoltam, talán ideje lenne az újfajta igényeknek megfelelően átszabni a rendszert, megújítani a protokollokat, akár kibővíteni a címadatbázist. A feladat nehézségei miatt azonban elodáztuk ezt a munkát, és volt egy egészen praktikus oka is. Az emberek egyszerűen nem értek rá várni, már akkor olya nagy nyüzsgés övezte az internetet a kereskedelmi cégek részéről, hogy nem tudták volna kivárni az újfajta technológiák kifejlesztését, tesztelését és üzembe állítását.

Így aztán csak most, 30 évvel az eredeti változat elindítása után járunk ott, hogy elkezdtük a megújítást, amit már rohammunkában kell végrehajtanunk. Számításaink szerint ugyanis 2012-re juthatunk el odáig, hogy elfogynak az internetcímek, és nem hagyhatjuk, hogy a hálózat eljusson ebbe a stádiumba. De kérdem én, 1977-ben ki gondolta volna, hogy valaha is szüksége lehet ennek a rendszernek 4,3 milliárd végződési pontra? Egyszerűen nem lehetett megjósolni, hogy mekkora lesz a növekedés, és először csak 1990-ben pánikoltunk be, amikor azt láttuk, hogy az internet mérete évente megduplázódik - így máris eléggé kézzel fogható közelségbe került a 4,3 milliárdos kapacitású címtár lehetőségeinek kimerítése.

Ekkor ugrottunk bele az IPv6 protokoll fejlesztésébe, és ha arra kíváncsi, mi lett az 5-össel (1977-ben az IPv4-gyel indult el a világháló), elárulhatom, hogy az egy sikertelen kísérleti verzió volt, amit kidobtunk. 1993-ban fejeződött be az IPv6 kimunkálása, és az elmúlt 14 évben azon munkálkodtunk, hogy elérjük a bevezetését. A dolog csak most kezd összeállni: hamarosan bevezetjük a megújított protokollt a domainnév-szervereknél, és már elkészültek implementációi kiszolgálókra, szerverekre, laptopokra, a hálózatokra - vagyis mindenre, egyetlen egy dolog hiányzik: az internetszolgáltatók nem kapcsolták be az IPv6-ot. Az lesz a következő hónapok feladata, hogy ezt elérjük.