Az Eee laptopot az Intel által fejlesztett, mobil eszközökbe szánt processzorral szerelik majd fel, azonban az, hogy pontosan melyikkel, még nem ismert. A noteszgép 7 col átlójú képernyővel rendelkezik majd, tömege pedig 900 gramm körüli lesz. A masinát alapból fél gigabájt memóriával, alapszintű grafikus kártyával, illetve winchester helyett 4, 6, vagy 16 gigabájt flashmemóriával szerelik fel, s a hagyományos hálózatokon kívül wifin keresztüli kommunikációra is képes lesz.
Emellett az olcsó gépet sztereó hangszórókkal, mikrofonnal és webkamerával is felszerelik, 4 cellás akkumulátoráról pedig nagyjából 3 órás folyamatos üzemre lesz képes. A két cég közlése szerint a masinát kétszáz dollárért, vagyis nagyjából negyvenezer forintnak megfelelő összegért lehet majd megvenni.
Ez azt jelenti, hogy a széles körben elérhető olcsó laptop alig lesz drágább a One Laptop per Child alapítvány szegény országokban élő gyerekeknek szánt - a rivális AMD processzorával szerelt - speciális laptopjánál. Az utóbbi szervezet vezetője, Nicholas Negroponte korábban kritizálta is az Intelt, mondván a cég saját üzleti érdekei miatt meg akarja fúrni a non-profit kezdeményezést.
Az Asus Eee laptopja
Az Intel emellett egy másik, ugyancsak fejlődő országoknak szánt noteszgépet is fejleszt Classmate PC néven, amelyet várhatóan kétszáz-kétszázötven dolláros áron lehet majd megvenni.