A profi várakozók több száz dollárt keresnek, és sokan már szerdán letáboroztak az Apple vagy az AT and T mobilszolgáltató üzletei előtt. Szép számban akadnak spekuláló sorban állók is, akik pénteken majd annak adják át a helyet, aki a legtöbbet fizet - áll a San Franciso Cronicle tudósításában.
A gyártó azzal igyekszik segíteni a vevőket, hogy honlapján listázza az iPhone-t forgalmazó üzleteket, és azt is jelzi, van-e még készülékből. Az Apple titokban tartja, hogy pontosan hány darab készüléket gyárttatott le a premierre, az elemzők véleménye szerint viszont legkésőbb jövő hét közepére el is fogy az első szállítmány.
A gyártó arra számít, hogy 2008 vége felé adják el majd a tízmilliomodik készüléket, a legfrissebb felmérések szerint viszont az iPhone sokkal gyorsabban hódítja meg a világot: a Piper Jaffray piackutató-intézet előrejelzése alapján 2009-ben már 45 millióan fogják használni. Az M:Metrics piackutató cég szerint Amerikában háromból két ember fontolgatja, hogy beszerez egy iPhone telefont.
A brit Compete Inc. felmérése kimutatta, hogy az európai iPod-tulajdonosok csaknem 50 százaléka cserélné le mobilját iPhone-ra, holott még azt sem lehet tudni, hogy a kontinensen mikor vezetik be a készüléket és melyik mobilszolgáltatóval szerződik az Apple.