A jelenleg béta verzióban létező Software Updates Monitoring, vagy röviden SUMo nevű alkalmazás egy olyan szolgáltatást kínál, amely csak részben érhető el a Windowsban - méghozzá azt, hogy automatikusan megkeresi a friss verziókat a nem a Microsoft által készített programokhoz is (a Microsoft Update szolgáltatás ugyanis csak erre képes).
A durván egy megabájtos program letöltése és telepítése nem egy ördöngösség, az első indítást követően azonban kicsit várni kell, ekkor ugyanis SUMo a víruskeresőkhöz hasonlóan végigpásztázza a merevlemezt az azon lévő alkalmazások után kutakodva.
Listán látszik, mi nem friss
Amint ez végbemegy, a szoftver jókora listán tájékoztat arról, hogy a használt alkalmazások közül melyekből érhető el új változat, tájékoztatásul pedig a jelenlegi, és a letölthető legfrissebb verzió számát is megjeleníti internetes adatbázisából. Ha egy alkalmazásból a legújabb verzió csücsül a winchesteren, amellett OK felirat olvasható. Bár eddigi pályafutásunk során már találkoztunk több olyan esettel, amikor egy régi verzió jobban működött egy újnál, összességében elmondható, hogy célszerű egy számítógépen mindig a legfrissebb alkalmazásokat futtatni, ezekben ugyanis folyamatosan javítják a fellelt hibákat, biztonsági réseket, vagy épp optimalizálják a működést.
A frissítés macerásabb
Szép és jó dolog, hogy láthatók a listán a legfrissebb verziószámok, de be is kell szerezni őket: nos, ebben még a SUMo sem minden esetben tud segíteni, bár tesztjeink során jópár alkalommal sikerrel jártunk vele. Az alkalmazás ugyanis ismert külföldi letöltőoldalak - a a Download.com, a FileForum, és a MajorGeeks katalógusában kísérli fellelni a kívánt programot. Olyan ismertebb alkalmazások esetén, mint például a Google Earth vagy a Foxit Reader, ez működőképes is, de például a Free Audio Converterrel már pórul jártunk, nem hozott találatot a keresés, míg a listán a legújabb Operából is újabb verziót jelzett - hibásan
Ennek ellenére hasznos segédprogramnak tartjuk a SUMo-t, mivel egy-két klikkeléssel teljes képet mutat a felhasználónak a PC-n lévő szoftverek állapotáról - ha eddig azt hitte, alaposan frissítve van a számítógépe, alaposan meg fog lepődni, ha kipróbálja ezt a szoftvert!