"Nem szeretnénk a jelenlegi vizsgálatok eredményeit előre megjósolni, de nem zárhatjuk ki, hogy szándékos szabotázs okozta a tenger alatti távközlési kábelek sérülését két hete" - nyilatkozta Sami al-Murshed, az ITU fejlesztési vezetője az AFP hírügynökségnek.
Január vége és február eleje között összesen öt tenger alatti optikai távközlési vezeték sérült meg, melynek hatására a Közel-Kelet egy része internetkapcsolat nélkül maradt. Murshed a egy qatari kiberbiztonsági konferencián azt is elmondta, egyes szakértők kételkednek abban, hogy véletlen baleset, vagy természeti csapás okozta volna a kábelek sérüléseit ilyen rövid idő alatt, párhuzamosan öt különböző helyszínen - ráadásul ezek a kábelek a tenger mélyén fekszenek, s általában nem közlekednek felettük hajók.
Az elszakadt kábelek közül négyet helyreállítottak, s az Oman és az Egyesült Arab Emirátusok közelében lévő helyszínen a szerelők egy öt tonnás hajóhorgonyra akadtak a sérült kábel közelében, az ötödik állapota viszont nem ismert - számol be az AFP.