Mint arról korábban mi is hírt adtunk, a Facebook bejelentette, hogy adatvédelmi okokból megszüntetik az olyan csoportokat az oldalon, amelyekhez lakhelyük alapján csatlakozhatnak a felhasználók (pl. Budapesten élők csoportja), ezenkívül az adatvédelmi beállítások elvégzésére buzdító kampányt indított. Önmagában ez helyes, példamutató cselekedet, hiszen mint korábbi cikkünkből is kiderül, elég bonyolult úgy beállítani a Facebookot, hogy a személyes adatokhoz, fényképekhez, bejegyzésekhez tényleg csak azok férjenek hozzá, akiknek szánták ezeket.
A napokban a belépést követően a felhasználókat egy "Adatvédelmi kijelentés" című ablak fogadta, amelynem túl szerencsés módon angol és magyar szöveget vegyesen tartalmazott. Ezt követően az oldal az adatvédelmi beállítások leegyszerűsített konfigurálását biztosító oldalra navigálta a felhasználókat. Ezzel ugyan még az adatvédőknek sem lett volna problémájuk, azzal azonban már igen, hogy a leegyszerűsített felületen azt sugallja a felhasználóknak az oldal a felhasználóknak, hogy mindenkivel osszák meg az információkat. Azt ugyanis, hogy mik is a meglévő beállítások, nem tüntetik fel a listán, a netezők csak két lehetőségből választhatnak: információk megosztása mindenkivel, jelenlegi beállítások megtartása.
Ez az Epic, az amerikai elektronikus adatvédelmi információs központ vezetője, Marc Rotenberg szerint cseppet sem fair eljárás.
Az Electronic Frontier Foundation jogvédő szervezet közleményében ugyancsak bírálja a Facebook lépését, amely szerint a kampány nem is az adatvédelmet szolgálja, mivel elsősorban arra próbálják rávenni a felhasználókat, hogy még több privát adatot osszanak meg magukról a világgal mint eddig. A TechCrunch hírblog szerzője, Jason Kincaid szerint az adatvédelmi beállítások módosítása elsősorban azt a célt szolgálják, hogy a közösségi oldalakon publikált tartalmakban a webes keresők hatékonyabban tudjanak kutakodni - írja a BBC. Egy másik blogger szerint a mostani változtatások nem az adatok védelmét biztosítja, ehelyett a forgalom és a nyilvános tartalmak elérhetőségének növelését szolgálja. Szerencsére a korábban bemutatott széles körű adatvédelmi beállítások továbbra is rendelkezésre állnak, ezeket ugyanis csupán kiegészíti a most debütált, leegyszerűsített felület, bár az alapos konfigurációhoz külön be kell gépelni a belépési jelszót a tagoknak.