Újabb rekordfelbontású magyar légi fotó készült

Vágólapra másolva!
A Google Földön elérhető legjobb minőségű felvételnél is nagyobb, fél centiméteres felbontást kínál egy újabb magyar légi fotó, amelyen a pákozdi katonai emlékparkot lehet megtekinteni nagy részletességgel: a felvételen még a látogatók arca is kivehető.
Vágólapra másolva!

A készítői szerint világrekordernek számító részletességű légifotót az Interspect nevű magyar cég munkatársai készítették, akik korábban többek közt a veresegyházi medveotthon farkasairól, illetve a Budapesti Állatkertről és környezetéről is rögzítettek már egy óriáspanorámát, amelynek egy-egy képpontja a valóságban 1,8 centiméternek felel meg.

Részletesebb a legjobb műholdas felvételnél

A magyar világrekord negyvenszeresen előzi meg a jelenleg ismert kémműholdak felvételenek részletességét és háromszázszorosan szárnyalja túl a legjobb földmegfigyelő szatellitek felbontását. Az új felvétel, amelyen a pákozdi katonai emlékpark látható, négyszer nagyobb felbontású a korábbi repülőgépről fényképezett rekordernél. Ekkora felbontású felvételt a légi fotókat és műholdképeket az átlagemberek hétköznapjainak részévé tevő Google Föld szoftverbe fel sem lehetne tölteni.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A fél centiméteres felbontás mellett az emberek arca is felismerhető a légi fotók mozaikján

Ide kattintva nézheti meg böngészőjében az óriási felvételt


A magyar légi fotót csütörtök estétől a http://aerialrecord.com oldalon, illetve a katonai emlékpark honlapján lehet megtekinteni. A Google térképén elérhető legrészletesebb légi felvételt ezen a linken lehet megnyitni. Ezen egyébként egy afrikai nemzeti parkban vonuló elefántok láthatóak, ha teljesen belezoomolunk a fotóba.

Az arcok is kivehetők a légi fotóról

Mivel a magyar légi felvétel fél centiméteres részletességet kínál - a digitális fotó egy pixele ekkora felületet fed le a valóságban -, az emlékparkban tartózkodó látogatók arca is kivehető rajta maximális nagyítás mellett. Az óriási részletesség miatt a kísérleti fotót eleve egy olyan nyári időpontban készítették, amikor a park vendégeinek tudomása volt arról, hogy ottlétüket a levegőből meg fogják örökíteni.

Forrás: Interspect
Forrás: Interspect

Erről a repülőről rögzítették az újabb óriásfelbontású légi felvételt

A felvétel készítéséhez az Interspect saját fejlesztésű, korábbi cikkünkben részletesen is bemutatott légi kameráját használták fel, amellyel összesen 53 darab fotót készítettek a területről, ezeket pedig utólag illesztették össze egyetlen óriási felvétellé. Bár a fotózás komoly tervezést és jelentős előkészületeket igényelt, csak néhány percet vett igénybe, a számítógépes utómunka csak pár hétig tartott. A korábbi, állatkerti óriáskép esetében még több mint kétszáz fotó készítésére, és három hónapos utómunkára volt szükség - tudtuk meg a készítőktől. A speciális kamera egyébként nem csak az emberi szem által látható tartományokban rögzíti a fotókat, így például folyók szennyezését is fel lehet fedni segítségével.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!