Október 25-én debütálnak itthon az új iPhone-ok
![Apple iPhone 5S, ujjlenyomat-olvasó](https://cdn.origo.hu/2023/12/1xG_Wt4ywP2x9aE-EL9uXTwR1eVrWyMv1LqLxXa1qVY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q0ZTZlN2FhNWY1MjQ2MDVhYmI5NGVhYzRjYWZlZjc0.webp)
Az Apple szerdán délután bejelentette, hogy október 25-én, pénteken kezdi árusítani Magyarországon az iPhone két új, 5c és 5s nevű típusát. Az előbbi készülék az iPhone 5 színes műanyag hátlappal és jobb akkumulátorral szerelt változata, míg az 5s erősebb hardvert és a jelszavakat részben kiváltó ujjlenyomat-olvasó rendelkezik. Mindkét modell 4 colos Retina képernyővel rendelkezik.
A hazai szolgáltatók közül Telekom és a Vodafone már korábban bejelentette, hogy árusítani fogja a két új modellt, de azok árai még nem ismertek. Egyelőre az Apple magyar webboltjában sem szerepelnek az új iPhone-ok kártyafüggetlen árai.
A készülékek első, szürkeimportból származó példányai már elérhetők egyes mobilboltokban, ahol az iPhone 5s 16 gigabájtos verziójáért 300 ezer forint körüli összeget, az 5c-ért pedig 230 ezer forintot kérnek.
A szomszédos országokban, így Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban, Horvátországban és Romániában is október 25-én debütálnak az új iPhone-ok, amelyeket többek közt az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Németországban szeptember vége óta árul a cég. A nemzetkozi sajtóbeszámolók szerint drágasága ellenére az iPhone 5s a népszerűbb modell a vásárlók körében, ebből hiány is mutatkozott, míg a színes 5c modellt gond nélkül be lehetett szerezni azokban az országokban, ahol az Apple már bevezette a terméket.
Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.