Szuperbombázóval sokkolja Amerika a világot

A hatvan éve hadrendbe állított, és még harminc évig biztosan maradó B-52-es bombázók már csak korlátozottan alkalmasak egy védett légtér támadására: új, nagy hatótávolságú csapásmérő repülőgépekre van szükség. A balul sikerült program, a késve és méregdrágán érkező F-35-ösök sötét árnyékot vetnek az új projektre, nagy a nyomás.

Egyik legelső washingtoni élményem közé tartozott a kék és sárga metróvonal Pentagon megállójának kinézete: padlótól plafonig Northrop Grumman-reklám - nem véletlenül. Amikor a világ legnézettebb reklámblokkjában, a Super Bowl félidejében debütált a cég videoklipje is, már biztos lehettem benne, valóban elindult a harc az amerikai légierő új generációs stratégiai bombázógépének fejlesztéséért.

A nagy hatótávolságú csapásmérő repülőgépek új generációját célzó program (Long Range Strike-Bomber, LRS-B) célja a 21. század első amerikai stratégiai bombázó repülőgépének kifejlesztése és hadrendbe állítása. Ez minden szempontból kihívás.

A balul sikerült, méregdrága és rommá kritizált Joint Strike Fighter, vagyis az F-35 Lightning II-es program a mai napig sötét felhőként borul a nemzetközi együttműködés tagjaira. Ha némelyikük megszólalt is ezzel kapcsolatban, mindegyik azt hangsúlyozta, szó sem lehet még egyszer ilyen hiba elkövetéséről. Rendben, de akkor mire lehet számítani?

A hidegháború gyermekei

Típusváltásra mindenképp. Az új START-szerződés szerint minden évben kötelezően kiadandó listáról megtudhatjuk, hogy az amerikai légierőnek 77 darab B-52H Stratofortress, 62 B-1B Lancer és 20 B-2 Spirit stratégiai nehézbombázó repülőgépe van. A nukleáris csapásmérésre a B-52H és a B-2A gépek alkalmasak.

A B-52-es család a régi idők fenyegetéseire jelentett választ Forrás: USAF/Benjamin Gonsier

Mindhárom típus a hidegháborús korszak gyermeke, az akkori fenyegetésekre, feladatokra kialakított repülőgép. A folyamatos továbbfejlesztések, modernizálások és képességbővítések ellenére az 1955-ben hadrendbe állított (és legalább 2045-ig még hadrendben maradó!) B-52-esek már csak korlátozottan alkalmasak egy összetett légvédelemmel védett terület támadására.

A B-1B és a B-2 bombázók esetében is erősen ajánlott a komoly elektronikai hadviselési támogatás: nem hiába bővítik folyamatosan a haditengerészet erre specializált EF-18G Growler repülőgépflottáját. Egy modern, új, nagy túlélő-képességű bombázógépre van szükség, elsőként lépve Oroszország és Kína előtt.

A meglévő technológiát használnák

Aránylag kevés dolgot lehet biztosra venni a leendő bombázó repülőgépekkel kapcsolatban. Azt azonban már most lehet tudni, hogy a légierő vezetése, a védelmi tárca, és a program finanszírozását biztosító kongresszus is egy nagy hatótávolságú, levegőben utántölthető, nehezen felderíthető (lopakodó), több hajtóműves repülőgépet képzel el.

A szakértők szerint egy, a B-2-esnél kisebb, de a már meglévő technológiákat alkalmazó bombázóról lenne szó, így kerülve el, hogy rengeteg új dolgot fejlesszenek hozzá eszetlenül és persze nagyon drágán. A tervezésnél ugyanakkor szempont lesz a könnyű továbbfejlesztés lehetősége. Szakítanak a hagyományos "aki építette, az modernizálja" modellel is, így a szállítókat e téren is versenyeztethetik.

Pilóta vagy drón?

Az egyik legnépszerűbb kérdés az: lesz-e az új bombázón pilótafülke? Szerintem igen. Bár a haditengerészet úgy nyilatkozott, az F-35C volt az utolsó, megvásárolt és üzemeltetett vadászgépük, az amerikai légierő vezérkari főnöke, Mark Welsh leszögezte: továbbra is számít a repülőgépben ülő hajózóira, a pilótákra, a fegyverrendszer-kezelőkre, a navigátorokra és a specialistákra. A vezérezredes hozzátette, úgy alakítják ki a leendő, nagy hatótávolságú bombázó repülőgépet, hogy alkalmas legyen a távoli irányításra, de a kezdetekben mindenképp hajózók ülnek majd a gépben.

A légierő számít a pilótákra a jövőben is Forrás: USAF

Ez a megoldás nem számít újdonságnak, számos példa van rá, hogy egy hajózó vezette repülőgép később távirányítással repül. Ilyen a haditengerészet MQ-8C Fire Scout távolról irányított felderítő helikoptere is, amely egy pilóta vezette Bell 407 helikopter átépített változata. A Dominator felderítőgép pedig egy Diamond DA42 repülő távolról irányított képességgel és derekas mennyiségű fedélzeti felderítőrendszerrel felvértezve.

Rengeteg érv szól a drón mellett

Elméletben viszont komoly előnyei vannak, ha nem kell a pilótákat (is) a repülőben elhelyezni. A gép aerodinamikai kialakítása kedvezőbb lehet a pilótafülke nélkül. Mivel hiányoznak az emberek, nincs szükség az életben tartáshoz és az esetleges meneküléshez szükséges rendszerek (légkondicionálás, túlnyomás, oxigénrendszer, katapultülés) elhelyezésére sem, így a gép mérete és tömege is csökkenhet.

Az utántöltés miatt egy drón bevetési ideje nem függne az emberi igényektől (is) Forrás: Milan Nykodym/Saab

A légi-utántöltési képességnek köszönhetően a hatótávolságot és a bevetési időt sem az emberek fizikai képességei határoznák meg, mivel a gépet távolról irányító szakembereket optimálisan lehet váltani a bázison. Nagyobb túlterheléssel járó manővereket is lehetne csinálni a repülővel, hiszen a szerkezet többet bír, mint az emberi szervezet.

A repülőt nem kell kimenteni

Fontos szempont az is, hogy ha a bombázó műszaki hiba vagy ellenséges támadás miatt repülésképtelenné válik, lezuhan, akkor - bár az anyagi kár akár a jelenlegi több tízmillió dollártól az új gép esetén akár a több milliárdig is terjedhet - "saját" ember élete nem lenne veszélyben, így egy bonyolult, drága és veszélyes mentőakció megindítására se lenne szükség.

Pilóta nélkül nem utazhat atomfegyver

De ha ennyi előnyös oldala van a drónnak, miért az óvatosság a jövő nehézbombázójával kapcsolatban? Ennek is több oka van. Az első és legfontosabb: a légierő, sőt maga az amerikai katonai és politikai vezetés sem szeretne atomfegyverek használatára alkalmas repülőgépeket pilóta nélkül látni - ezt jelenleg nem lehetne eladni a közvéleménynek.

Márpedig az új, nagy hatótávolságú bombázó az amerikai "nukleáris háromszög" - a földi telepítésű Minuteman III interkontinentális ballisztikus rakéták, a nukleáris meghajtású Ohio osztályú rakétahordozó tengeralattjárók és a silóiban elhelyezett Trident II rakéták -, illetve a stratégiai flotta modernizálásának részét képezi, vagyis alkalmasnak kell lennie nukleáris fegyverek hordozására és alkalmazására.

Problémás a távolról irányítás biztonsága

Én készséggel elhiszem az amerikai légierő szakembereinek és a védelmi ipar felkészült képviselőinek, hogy ma már kifogástalan biztonsági megoldásokkal teszik lehetetlenné, hogy bárki is "megpiszkálja" az amerikai drónokat. Ugyanezen szakemberek voltak, akik 2011 decemberében napokig tagadták, hogy Irán "hozzányúlt" az akkor még szupertitkosnak számító, RQ-170 Sentinel "lopakodó" felderítőgéphez. Aztán kiderült, hogy december negyedikén valóban egy távolról irányított RQ-170-es landolt Iránban, és valóban átvették a gép irányítását a (vélhetően külföldi segítséget kapott) iráni szakemberek. Tavaly a bekebelezett Krím-félsziget közelében "tévedt el" és került orosz kézbe az amerikai hadsereg MQ-5B felderítőgépe. S ezek csak a nagy nyilvánosságot kapott esetek.

A Global Hawk még nem esett áldozatul (vagy nem tudunk róla) Forrás: USAF/Chad Bellay

Hozzá kell tenni azonban azt is, hogy a nagy magasságban repülő, nagy hatótávolságú Global Hawk (RQ-4) felderítőgépek vagy a népesre duzzadt, a távolról irányított amerikai felderítőgép-képesség gerincét jelentő Predator (RQ-1/MQ-1), Reaper (MQ-9) és Gray Eagle család esetében ilyen eltérítésről még nem érkezett információ.

A gépezet beindult, nincs leállás

Az eddig kiszivárgott adatok szerint az új repülőgépből 80-100 példány készülne, ez a mennyiség alkalmas lenne a B-52-es és B-1B-s bombázók részleges kiváltására. Persze érdemes megjegyezni, hogy a B-2-es Spirit-flotta is 132 példánynak indult, és végül csak 21 készült el.

A programban a Northrop Grumman versenyez a Lockheed Martin-Boeing kettőssel a megrendelésért. A légierő tervei szerint még idén nyáron kiválasztják a győztes tervet. Utána jön a kemény munka, például hogy 2010-es értéken számolva egy bombázógép ne legyen drágább 550 millió dollárnál. A B-2 Spirit eredetileg 441 millió dollárba került volna példányonként, végül 2,2 milliárd dollárnál "állt meg".

A Northrop Grumman az egyik esélyes Forrás: NG

Az elképzelések szerint az első 20 megrendelt bombázógép esetében rögzített árban egyeznének meg a győztes szállítóval, így az esetleges költségtúllépés nem az amerikai büdzsét terhelné. A további megrendelések száma az ár és a hadrendbe álló bombázó valós képességeinek függvénye lenne.

Az idei költségvetési évben 914 millió, jövőre pedig már 1,2 milliárd dollár jut az LRS-B programra, így az már biztos: nincs hátraarc.