Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
1969-ről sokaknak a júliusi holdra szállás jut eszébe, pedig alig pár hónappal később, október 29-én egy másik
jelentős történelmi eseményre került sor.
Igaz, nem egy tőlünk távol eső égitesten, hanem a Kaliforniai Egyetem vibráló neoncsövekkel megvilágított termében, az ARPA (Advanced Research Projects Agency, azaz kutatási és fejlesztési ügynökség) laborjában.
A mindössze 21 éves Charley Kline izgatottan gépelte az angol LOGIN, azaz bejelentkezés szót a szobaméretű, padlóhűtéses óriáskomputer adatbeviteli konzolján.
L. O. Már csak egy GIN kell!"
Ekkor a rendszer összeomlott.
Mindeközben az 560 kilométerre lévő Stanford Egyetemen kollégája, Bill Duvall arra várt, hogy a megbeszélt szó átérjen egy ottani számítógépre. Mivel azonban csak egy L-t és egy O-t látott, összerakta hellóvá. Persze tudta, mi lenne a valódi tartalom, ugyanis folyamatosan telefonkapcsolatban állt Kline-nal.
Így esett, hogy az első internetes üzenet egy köszönés lett.
Persze akkor még senki sem hívta a hálózatot internetnek. Megszületett azonban a világháló elődjeként tisztelt ARPANET, és utat engedett a fejlődésnek.
Leonard Kleinrock, az adatkapcsolt hálózati kommunikáció elméleti hátterének megteremtője később így beszélt erről a korszakalkotó eredményről:
Az L és az O, azaz a hello sokkal hatékonyabb, erőteljesebb és jelentősebb üzenet, mint amilyet kívánhattunk volna."
A ma ismert internet sem a földből nőtt ki. Az ARPA munkáját az amerikai védelmi minisztérium pénzelte, a szóban forgó hálózatot is az ő felkérésükre fejlesztette ki négy amerikai egyetem.
A minisztérium persze nem szívjóságból, vagy az emberiség jövője érdekében finanszírozta a fejlesztést.
Csupán spórolni szerettek volna:
az egyre fejlettebbé váló szuperszámítógépek cseréje nem olcsó mulatság, helyette jobb megoldásnak tűnt, ha összekötik a nagy távolságban lévő gépeket, így gyorsítva fel a közös munkát.
A hidegháború még javában dúlt, szükség volt az oroszokénál gyorsabb, hamarabb kifejleszthető komputertechnikára.
A szóban forgó gépek óriási, több szobát elfoglaló, mai fejjel felfoghatatlanul primitív masinák voltak, amiket telefonvonalak kötöttek össze. Két gép mindig csak egymással kommunikálhatott.
Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az operátor több terminál előtt ült. Amikor mondjuk a Kaliforniai Egyetemnek üzent, odasétált a ketteshez és bepötyögött rajta valamit. Ahhoz viszont, hogy ugyanazt az üzenetet Utah-ba is elküldje, át kellett mennie az említett intézménnyel összekapcsolt konzolhoz, és újra beképelni ugyanazt.
Tehát minden kapcsolat külön terminált igényelt.
A megoldást egy olyan hálózati protokoll jelentette, ami képes a megadott helyre küldeni az információt úgy, hogy az operátor egyetlen konzolról adja meg az útvonalat.
Pontosan ez történt 1969. október 29-én, abban a bizonyos egyetemi laborban. Kline azonban nem fogta fel, hogy épp megváltoztatja a világot.
Nem számítottam rá, hogy amit teszek, bármilyen fontos következménnyel jár majd"
- mondta. Szerencsére tévedett. Három évvel később az ARPANET már tizenöt egyetemet kapcsolt össze, mi több, az első - klasszikus értelemben vett - e-mailt is elküldték, újabb fejezetet vésve a világháló akkor még vékony történelemkönyvébe.
Ray Tomlinson szoftvermérnök egy hirtelen jött ötlettől vezérelve a "@" (kukac) szimbólummal választotta el a székhelye nevét és címét. Az első modern e-mailcím CSK@UCLA volt, rövidesen pedig sok száz hasonló született. Az elektronikus levelezés vált az ARPANET leginkább erőforrás-igényes funkciójává.
Egyben a legfontosabbá:
közel egy évtizeden át így tartották a kapcsolatot a fejlesztők.
Az e-mailcímek ekkoriban még külön hálózatokat alkottak. Ha egy rendszer nem állt kapcsolatban egy másikkal, akkor oda levelet sem lehetett küldeni. Ugyanakkor ezek a kapcsolatok szolgáltatták a modern internet kiépítésének alapját. Mindezt úgy, hogy amikor elkészültek, még senki sem tudta, mi sül ki belőlük.
Az internetet, mondhatni, nem feltalálták, hanem kialakították.
Az ARPANET-ben a hadügy is egyre nagyobb potenciált látott. Úgy alakították ki, hogy akár atomháború esetén is működjön, amolyan végső kommunikációs mentsvárként. A szuperbiztonságos hálózat 1973-ban tört ki Amerikából, a Londoni Egyetem és egy norvég radarállomás is csatlakozott hozzá.
Hat évvel később megalapult az első hálózati vitafórum. A Usenet egy világszinten elérhető platform volt, ahol azonos érdeklődésű felhasználók szobákba tömörülve folytathattak csevejt. 1983-ban szabványosították a TCP/IP protokollt, ami
az egyre követhetetlenebb kommunikációt hivatott rendszerezni, átláthatóvá tenni.
Ezt követte a szerver-kliens rendszerek elterjedése, majd a hálózat kontrollált globalizálása. A szétszórt elemek fokozatosan álltak át az új protokollra, lehetővé téve a világszintű kommunikációt. Pár évvel később már Kína is e-mailkapcsolatban állt Németországgal.
Bár október 29. lett az internet világnapja, és tényleg ettől a naptól számítjuk a modern távközlés korszakát, valójában nehéz megmondani, mikortól is van internet az ARPANET helyett.
Abban a formában, ahogy ma ismerjük, nagyjából 1991 óta létezik.
Tim Berners-Lee brit fizikus ekkor mutatta be a ma is használt World Wide Web szabványt, lehetővé téve korunk weboldalainak feltöltését.
Tim először a WWW-hez készített weblapot. Az 1991. augusztus 6-án indult, mai szemmel fájóan puritán szájt szerencsére archiválásra került: ide kattintva csodálhatja meg a múltat.
Magyarország 1991-ben csatlakozott az internethez, azaz gyakorlatilag annak megszületése idején. Hazánkban lassan terjedt a világháló, egy évtizeddel később is csupán a lakosság 17 százaléka fért hozzá alkalmanként.
Érdekes, hogy maga az internet kifejezés évtizedekkel előzte meg a totális hálózatot. Először 1974-ben használta Vinton Cerf, aki a már említett TCP/IP protokollon dolgozott.
Cerfet sokan máig az internet atyjaként emlegetik,
és bár a világháló sok apás szülést megélt már, tény, hogy kevesen formálták olyan markánsan, mint az idén 72 esztendős mérnök.
Cerf egy ideig a Google-nek is dolgozott, mostanában azonban félelmetesnek tartja az internetet. Az ugyanis ellenőrizhetetlenné vált.
És bizony Cerf álláspontja nem alaptalan. Az internet a 21. századra olyan alapvető szükségletté vált, ami nélkül szinte lehetetlen élni a modern világban. Nem csoda, hogy Amerika majd összecsinálja magát, amikor orosz tengeralattjárók jelennek meg az óceánfenéken húzódó internetkábelek közelében.
Fizetünk, kommunikálunk, dolgozunk rajta,
miközben egyre nagyobb techvállalatok monopolizálják a személyes adatok milliárdjait feldolgozó szuperhálózatot. Az olyan cégek, mint a Google és a Facebook már nem csak az internet egy-egy szolgáltatásáért felelnek, de gyakorlatilag irányítják, átformálják annak arculatát.
A világháló ráadásul kitört a nördök munkaállomásaiból, hogy utat találjon az okostelefonok és mindenféle okosított kiegészítők felé.
Munkába jövet én sem tudom elképzelni, hogy ne az internetet böngésszem a mobilomon. Pedig nem is olyan régen egy barátomnál tátott szájjal bámultam, ahogy a hatalmas CRT monitoron lassan, de biztosan kirajzolódik
pár színes kép egy megjelenés előtt álló videojátékból.
Az ARPA-ból idővel DARPA lett, ez a részleg felelős a Pentagon kutatási és fejlesztési projektjeiért. Mindenfélén dolgoznak, még éves robotversenyt is rendeznek.
És hogy mit csinált az azóta doktori címet szerzett Charley Kline, miután történelmet írt? Beugrott egy helyi kricsmibe hambrugerezni és sörözni. De nem azért, hogy ünnepeljen.
Éhes voltam."
