Uberrel próbált kereket oldani egy 23 éves, rablással gyanúsított amerikai férfi. Dashawn Terrell Cochran a gyanú szerint kirabolt egy marylandi boltot, majd több szemtanú láttára bepattant egy ezüstszínű Lexusba.
A boltos értesítette a rendőrséget, akik utolérték az autót. Kiderült, hogy
a sofőr az Uber önkéntes fuvarozója volt,
akinek fogalma sem volt róla, miért keresik az egyik utasát. Cochran mellett további utasok is ültek a járműben. Ők sem tudták, kicsoda Cochran, és miért körözik.
A férfit őrizetbe vették, és mivel visszaeső, 250 ezer dolláros (68 millió forint) óvadékot szabtak ki rá. Az Uber és a rendőrség nem reagált az amerikai sajtó megkeresésére. Így nem derült ki, hogy a férfi előre megrendelte az autót, vagy csak kapóra jött neki a környéken lévő sofőr.
Az Uber egy sofőrszolgáltatás, mely Magyarországon is igénybe vehető. Az utasok és az autóvezetők egy mobilalkalmazás segítségével találják meg egymást. A fizetés automatikus, az applikáción át bonyolódik le az utazás végeztével. Bárki lehet uberes, és bárki lehet utas -
ez a rendszer azonban rejt magában veszélyeket.
Nyár végén nagy botrányt kavart, hogy az egyik amerikai Uber-sofőrről kiderült: korábban gyilkosságért ült.
Az Origo újságírója pedig a telefonját veszítette el, amikor egy hasonló elven működő sofőrszolgálat, a Wundercar egyik autója helyett véletlenül egy másik, valószínűleg rablók által vezetett járműbe ült be.