A 3D-tévék már lecsengtek, nem okos tévét már alig lehet kapni, a gyártók legújabb fegyvere az ultra-HD felbontású képernyő.
Soha korábban nem volt ilyen hatalmas ugrás a képernyő felbontásában. Bár olcsó ultra-HD-s tévé már tavaly is járt nálam, akkor még konkrétan semmilyen lejátszható műsort nem találtam hozzá. Magyar tévécsatorna továbbra sem érhető el ilyen minőségben, de még a most kapható Blu-ray-filmek is csak full-HD-s felbontásúak,
az ultra-HD-s filmek csak jövőre érkeznek.
Az idén, a Philips 49 colos, UHD-felbontású androidos okostévéjének (49PUS7150) érkezése előtt azonban készültem: 5 dollárért (azaz körülbelül 1400 forintért) előfizettem egy szolgáltatásra, amivel a világ legnagyobb videotékáját, az amerikai Netflixet itthonról is használni lehet.
A Netflixnél ki kellett választani a legdrágább, 12 dolláros (3500 forint) havidíjú csomagot, mert csak azzal lehet ultra-HD-s filmeket nézni.
Megnyomom a távirányító Netflix gombját, belépek, kapcsolgatunk a Narcos, a House of Cards, a Marco Polo és a Breaking Bad epizódjai között. Elképesztő a részletesség: jól kivehetők Bill Murray ráncai, a Pablo Escobar drogbárót alakító színész bajuszában egyesével kivehetők az ősz szőrszálak, a főzős műsorban pedig a parmezán sajt apró forgácsai is.
Kár, hogy már az összes sorozatot láttam, ami elérhető UHD-ben, a filmek közül pedig csak az egyik érdekel, az Arábiai Lawrence-nek azonban valamiért csak a hangja hallatszik, kép nem jön be.
Meglepő, de az ultra-HD-s lejátszás
szaggatás nélkül működik
még az amerikai szolgáltatót használva is – így legalább 25 megabites netkapcsolatot igényel.
Ez persze azt is jelenti, hogy a videó erősen tömörített, ami bizonyos esetekben azért látható hibákat produkál. Például amikor Pablo Escobar egy kerítés mögött sétál, vagy egy gyors jelenetnél a szereplő rohan valahová, a feje körül időnként bekockásodik a kép. A technológia inkább a lassú, nyugodt jeleneteket kedveli.
Ha valaki frissen vásárolt UHD-tévéjével szeretne büszkélkedni, érdemes a YouTube-ra menni, rengeteg látványos felvétel érhető el már ilyen minőségben – bár a többnyire városokat, természetet bemutató klipek zöme csak néhány perc hosszúságú.
Meglepő módon a Philips okostévéjének saját, androidos YouTube-kliense nem tud UHD-ben lejátszani videókat, a maximális minőséget így csak a tévére kapcsolt PC-mről sikerült elérni.
Hamar kiderült:
csak azért, mert ultra-HD-ben nézhetem, nem fogom újranézni a nemrég látott sorozatokat.
Két nap után az ember inkább ráfanyalodik a normál, full-HD-s filmekre.
Úgy látszik, fejlődnek a képjavító algoritmusok. Ezen a tévén már nem csak Blu-ray-lemezekkel lehet filmeket nézni (a most kaphatók még full-HD-sek, jövőre érkezik az ultra-HD-s Blu-ray), a sima letöltött, illetve YouTube-on megnyitott videók is normálisan néznek ki – persze csak ha legalább full-HD felbontásúak.
Próbaképp kipróbáltam egy régi Linda-DVD-t is, aminek a felbontása kevesebb mint tizenhatoda az ultra-HD tévének: teljesen vállalható a képminőség, bár talán egy kicsit retrósan homályos.
A DVD-nél kisebb felbontású vagy erősebben tömörített felvételek viszont borzalmasan néznek ki, a netre feltöltött mobilvideókat egy ilyen szupertévével egyszerűen el kell kerülni.
Nincs kábeltévém, így csak a kódolatlan MinDig TV-csatornákkal tudtam tesztelni a tévét: a HD-ben sugárzott közszolgálati adók elég jól mutatnak, az SD-csatornák inkább csak elviselhető minőségűek.
Jól látszik, hogy szegény tévé mennyire próbálja javítani a képet, ez pedig a természetesség rovására megy. Sajnos a Philips tévé képernyőpanelje sem hibátlan: hiába az óriási felbontás,
a sötét jelenetek nagyon csúnyák rajta,
mert az LCD háttérfénye átdereng a folyadékkristályokon, így a fekete képpontok inkább csak sötétszürkék lesznek.
A tesztre kapott Philips tévé 300 ezer forintba kerül, és a legutóbb tesztelt kistestvérével szemben nem két, hanem három oldalon is színváltós LED-ek vannak a hátlapján.
Az Ambilightnak nevezett lámpák mindig a filmek jeleneteihez igazítják a háttérfényt: ha baloldalt mondjuk egy vörös korallt látunk, jobbra egy zöld maszkos búvát, és kettejük közt kék vizet, akkor balra vörös, jobbra zöldes színeket, felülre pedig kék derengést produkál.
A mintázat valós időben változik, követve a képernyőn lejátszott film vagy videojáték történéseit.
Ennél jóval olcsóbban is kínál a gyártó ultra-HD-tévét: ha megelégszünk a 40 colos mérettel, és lemondunk az Ambilightról, már 160 ezer forintért lehet ilyen készülékünk.
Ez a tévé is okos: a Google Android TV szoftvere fut rajta. Ennek gyengeségeit korábban már kifejtettem. Bár az UHD-s Philips-tévébe erősebb, négymagos lapka került,
az óriási felbontást nem képes maradéktalanul kiszolgálni
ez sem. Hiába tudom telepíteni például az Asphalt 8 autós játékot, az egyrészt roppant csúnya, másrész szaggat is. A Google Cast funkció viszont jól működik, ezzel a táblagépemen futó YouTube vagy egyéb online videókat gond nélkül ki tudom küldeni nagy képernyőre.
Valódi videojátékokra vágyik? Jómagam is így vagyok ezzel, ezért kaján mosollyal az arcomon indítgattam kedvenc játékaimat a szupertévére kapcsolt PC-n. Bár van a számítógépemnél izmosabb gép, azért elég jó kis konfiguráció: Intel Core i5 4690K processzor, 16 gigabájt memória, egy Nvidia GeForce GTX970-es és egy 250 gigabájtos SSD-meghajtó van benne, így full-HD-ben nagyjából minden játékot tökéletesen elfuttat.
A mosoly hamar lehervadt az arcomról:
a nyolcszoros felbontás bizony két vállra fekteti a százezres videokártyát is.
Adja magát a kompromisszum: visszaváltok full-HD-be, és úgy indítom el a játékokat. Ekkor viszont a tévé próbálja feljavítani az elvártnál kisebb részletességű képet, nagyon csúnya lesz a látvány, hiába váltok videojátékos módba.
Nem járnék jobban Xbox One vagy Playstation 4 konzolokkal sem, tudom meg a cég szakértőitől, az ezekre írt játékokat is full-HD-s használatra szánják.
Kiderül, hogy PC-sként még van némi előnyöm is, ezekben a játékokban manuálisan lehet állítani a grafikai effektusokat. A Dirt 3 raliszimulátornál például kikapcsolom az élsimítást (ilyen felbontásnál már nem recések a játékbeli objektumok), és vígan működik, de például a GTA V-nél például hiába próbálkozom. Van olyan játék, ami akkor fut nagyjából normálisan, ha 2560 x 1440 pixeles felbontásra állítom: ez nagyobb a full-HD-nál, de kisebb az ultra-HD-nél.
Összességében
egy átlagfelhasználó számára a ultra-HD-s játék egyelőre vágyálom marad:
nem valószínű, hogy sokan több Playstation 4 vagy Xbox One konzol árát elköltenék a kellő teljesítményhez szükséges dupla videokártyára.
Mi a legnagyobb tanulsága annak, hogy egy hétig nyúztam egy UHD-tévét? Az, hogy rájöjjek, ha nem muszáj, most egyszerűen nem éri meg tévét cserélni. Bár a kéttucatnyi netflixes film és sorozat jól mutat ultra-HD-ben,
igazán tökéletes látványt az új Blu-ray-filmek nyújtanak majd, jövő karácsonykor.
Az átlagos jövedelmű gamereknek sem érdemes ultra-HD-re váltaniuk, egy ilyen szuper tévéhez egész egyszerűen nem lesz elég nagy teljesítményű a konzol vagy a PC.
Azért jó hír is van, ha valakinek most romlott el a régi tévéje,
már viszonylag jutányos áron hozzájuthat ultra-HD tévéhez,
főleg ha csak tévét, filmeket és híreket néz, évekre előre felkészülhet a modern technológiákkal.