A NASA is beszáll az óriás harcirobot építésébe

megabots
Vágólapra másolva!
Az amerikaiak mindent bevetnek, hogy megverjék a japánok óriási robotját: félmillió dollárt kérnek, hogy felturbózzák a gépüket. 
Vágólapra másolva!

Még a NASA is részt vesz a világ “legamerikaibb” robotjának fejlesztésében.

Ahogy arról korábban már az Origo is írt, az amerikai Megabots csapat annyira biztos saját Mk II nevű harci robotuk képességeiben, hogy ütközetre hívták ki vele a híres japán gépet, Kutarait.

A japánok elfogadták a kihívást, de nem voltak teljesen megelégedve a Megabots gépével, mivel úgy vélték, közelharcban kínkeservesen elbukna.

A tanácsot komolyan vették: a csapat Kickstarter-kampányt hirdetett

az Mk II-es felturbózásáért, a kért 500 ezer dollárból (140 millió forint) egyetlen nap alatt már közel 180 ezer összegyűlt, így a csapat jó eséllyel minimum a kitűzött alapcélt eléri.

A robot a terv szerint ötször gyorsabb lesz az átalakítás után, valamint egy hatalmas bokszoló kéz és közel kétméter hosszú láncfűrész is kerül rá.

A fejlesztésbe a NASA-t is bevonták:

ha 1,25 millió dollár összejön, az ő biztonsági rendszerükkel fogják felszerelni az Mk II-t.

A két robot küzdelmére jövő júliusban kerül sor, de akik legalább 5000 dollárral járulnak a kampányhoz, azok maguk is beülhetnek az óriási Mk II-be.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!