Amerika keményen odacsapna a ZTE-nek

Zte skate, mobil telefon
Vágólapra másolva!
Szigorú korlátozást tervez bevezetni az Egyesült Államok a kínai ZTE cég ellen: külön engedély kell majd a gyártónak szánt hardverek és berendezések exportjához. A kínai cég 2012-ben illegálisan szállított Iránba amerikai termékeket.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma szigorú korlátozásokat tervez bevezetni a ZTE telekommunikációs gyártóval szemben– írja a Reuters. Az intézkedés már kedden érvénybe léphet.

Ezután az amerikai cégek csak engedéllyel adhatnának el hardvereket a kínai cégnek.

Az intézkedés globális érvényű lesz, minden olyan Amerikában gyártott felszerelésre és alkatrészre vonatkozik majd, amit a ZTE-nek adnának el. Beleértve a Qualcomm, IBM és Microsoft termékeket.

A ZTE mobiljai itthon is népszerűek Fotó: Pályi Zsófia - Origo

A bojkott oka, hogy a ZTE 2012-ben megsértette az Iránra vonatkozó szankciókat, és

több millió dollár értékben szállított Iránba hardvereket fantomcégeken keresztül.

Illegális úton juttatott Microsoft, HP, Oracle, Dell, Cisco termékeket az országba.

Az elemzők szerint ez nem kis gondot okozhat majd a ZTE-nek, a gyártó ugyanis a készülékeihez szükséges alkatrészek 15 százalékát amerikai cégektől szerzi be.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!