Tizenkétezer embert tesz utcára az Intel
![Brian Krzanich Intel bejelentés](https://cdn.origo.hu/2023/12/BEFNrrOh_jdiLxPWbdYvWDUb1u-o0K3wJjJtIuH4Oa0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRlNjIxYzk3MTViZDRmYjdiYjFkZDZlM2JmNWVhNTVh.webp)
Hatalmas leépítés várható az Intelnél, az alkalmazottak 11 százalékától válik meg a cég. Ez összesen 12 ezer embert jelent világszerte, akiket a következő 60 napban fognak értesíteni – jelentette be a cég sajtóközleményében. A leépítés a következő negyedévben kezdődhet, az anyaországon kívül is válnak meg dolgozóktól.
Az átszervezés célja, hogy meggyorsítsa a cég átalakulását, hosszútávon pedig olcsóbb legyen annak működése. Idén 750 millió dolláros megtakarítást szeretnének elérni.
A cég a PC-s alkatrészekről a felhős szolgáltatásokra és okoseszközökre helyezi a hangsúlyt a jövőben. Döntését többek közt azzal is magyarázta, hogy míg a PC-s piac évek óta haldoklik, addig a felhős szolgáltatások és IoT-eszközök terén jelentős növekedéseket tudnak produkálni.