Több száz könyvesboltot akar nyitni az Amazon
![amazon könyvesbolt books seattle](https://cdn.origo.hu/2023/12/qMZNt4Al7FJwrisrbIJuljofXus8BhXfRd221FnzXSc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzZWZkYmQxY2Q5YzQxYTA4YTE3MDNlZTgwY2VlODU2.webp)
Úgy tűnik, hogy a tavaly Seattle-ben nyitott Amazon Books nem az első, és utolsó könyvesbolt volt a cég életében. A New York Times szerint a világ legnagyobb online könyvkereskedője újabb üzletek nyitását tervezi,
akár 300-400 valódi, téglából készült áruházban
árulhatja majd kiadványait, és eszközeit.
Ezzel már az olyan nagy amerikai üzletláncokkal versenyezne az Amazon, mint a több mint 600 üzlettel rendelkező Barnes & Noble. Az információk forrása Sandeep Mathrani, egy ingatlanközvetítő cég vezérigazgatója. Az Amazon szóvivője egyelőre nem cáfolta, de nem is erősítette meg a híreket.
Az Amazon eleinte internetes könyváruházként indult, majd az évek során folyamatosan bővítette kínálatát: ma már a tartalomelőállításban, és elektronikai eszközök gyártásában is jeleskedik. Neki köszönhetjük például
a forradalmi e-könyolvasót, a Kindle-t.
A cég indulása után húsz évvel nyitotta meg első igazi könyvesboltját Seattle-ben, ahol a kínálat az amazon.com statisztikái alapján alakul,
az online eladási mutatókat, és értékeléseket is figyelembeveszik.
Természetesen lehet náluk venni Kindle olvasót, és Fire TV set-top-boxot is.
Az Amazon pálfordulása azért irónikus, mert a cég
éppen azzal a céllal alakult, hogy a hagyományos könyvesboltok konkurenciája legyen.
Agresszív terjeszkedésének köszönhetően szűnt meg például a Borders könyvkereső lánc 2011-ben.
A számok is arról árulkodnak, hogy az Amazonnak új területen kell nyitnia: a papírkönyvek felé fordulás pedig lendíthet a cég bevételein.
Az Amazon részvényeinek idei 18 százalékos szakadása mintegy 10,6 milliárd dollárral vágta vissza Jeff Bezos vagyonát, így a vezérigazgatót letaszította a világ negyedik leggazdagabb milliárdosának járó helyről Mark Zuckerbeg, Facebook alapító. Bezos ettől függetlenül 2015 legjobban teljesítő milliárdosa, mivel sikerült megdupláznia a vagyonát.