Az AP hírügynökségnek panaszkodó rákhalász, Lawrence Pye arról számolt be, hogy legutóbbi kihajózása során saját radarrendszere azt közölte, egy 12-15 méter hosszú halászhajó közeledik felé.
A meglepetés akkor érte, amikor
egy 186 méter hosszú USS Zumwalt lopakodó érkezett meg helyette.
A Zumwalt-osztály névadó egysége (DDG 100), és jelenleg egyetlen tagja ugyanis az első olyan amerikai romboló, melynek tervezésénél a radarjelek elnyelése és szétszórása, azaz a nehezen felderíthetőség elsődleges szempont volt.
A hadihajó méretei is impozánsak.
Bár hivatalosan romboló, de nagyobb, mint a Ticonderoga-osztályú cirkálók: 14500 tonnás vízkiszorítása mellett szinte eltörpülnek a 9800 tonnás cirkálók.
A kialakítása éppen azt célozta meg, hogy a hadi- és polgári hajók radarképernyőjén ártatlan halászhajó-méretűnek tűnjön, tovább csökkentve a felfedezés esélyét.
Pedig az AN/SPY-3 radarrendszerrel felszerelt romboló állig felfegyverzett: összesen 80 darab függőleges indítócellába lehet rakétákat tölteni. A cellákba légvédelmi rakétákat, szárazföldi célok ellen indítható cirkálórakétákat, vagy tengeralattjárók ellen hatásos torpedókat lehet elhelyezni.
A hajó orrában foglal helyet a két 155 milliméteres automata löveg, melyekkel műholdas navigációs rendszert használó, önirányító lövedékeket is lehet használni. Bár a pontos érték szigorúan titkos: a nagy hatótávolságú lövedékek
akár 140 kilométerre is képesek néhány tíz méteres pontossággal a célba csapódni.
Ráadásul a USS ZUMWALT még inkább beleolvad majd a környezetébe, amint lekerülnek fedélzetéről a teszteléshez, a próbalövészetekhez szükséges segédberendezések, mérőműszerek. A hajó ugyanis úgy van kialakítva, hogy
a fedélzet csupasz.
Minden a hajó belső terébe lett beépítve, amit csak fizikailag meg lehetett oldani. Így nem csupán a rakéták indítócellái, de a két automata löveg, és azok hosszú csövei is teljesen a burkolat alatt pihennek, amikor nem használják őket.
Természetesen nem minden esetben jó az, ha felmérhető, mennyire is "lopakodó" a romboló. Mint amikor az ellenséges vagy akár a szövetséges hadihajók, járőrrepülőgépek
békeidőben találkoznak a romboló igazi rejtőzködési képességeivel.
Ilyenkor az álcázást kell álcázni: erre valóak a speciális, radarhullámokat visszaverő, a hajó radarjelét többszörösére növelő szögvisszaverő eszközök. Ezeket a tengerészek gyorsan képesek elhelyezni a romboló fedélzetén emelve a radarsugár-visszaverő felületét, és az észlelési távolságot.
Ez megszokott dolog. A lopakodó repülőgépeket, mint az F-22 Raptor és a B-2A Spirit bombázó repülőgépeket is felszerelhető szögvisszaverők "butítják le", ha nemzetközi légikiállításokra, vagy az Egyesült Államokon kívüli hadgyakorlatokra repülnek el.
Egyes források szerint még akkor is használnak ilyen védekezést, ha más országok kötelékei vesznek részt az amerikai légierő hadgyakorlatain, ahol a két nehezen felderíthető típus repül.
Persze a háború más:
ott a vadászgépek is a valódi rejtőzködési képességükkel vettek részt a harcokban.