Nekik gyűjtöttünk össze egy csokor jótanácsot, melyek segíthetnek a tökéletes fotó elkészítésében:
A tűzijáték fotózása nem egyszerű kihívás elé állítja a fényképezőket. Nem mindegy tehát, hogy mivel próbáljuk ki ezt a sportot. Alap tükörreflexes gépek már jók lehetnek, erősebb kompakt masinák is, a mobiltelefonok közül viszont inkább a durvább darabokkal készíthető csak olyan kép, ami akár már monitorméretben is élvezhető.
A komolyabb darabokon már külön tűzijátékmód is található, ezt mindenképp érdemes kipróbálnunk.
A legfurább, amit az ember koncerteken, olimpiai megnyitókon vagy akár tűzijátékon lát, az az, hogy a nézők közt szinte állandó a vakucsillogás. Ez azért fura, mert ilyenkor látszik, hogy az emberek nagy részének fogalma sincs a fényképezésről.
Ebben az esetben ugyanis szinte a végtelenbe villantanak egy olyan fényforrással, ami alapvetően arra van kitalálva, hogy 1-3 méterre található tárgyakat megvilágítson. Ez még nem is lenne olyan nagy baj, de a kamera ilyenkor fel van készülve a vaku villanására, ami azt jelenti, hogy egy viszonylag világos terepre számítva megpróbálja leképezni a világot, és ehelyett nagyot koppan a sötétségen, ami fogadja.
Tehát még egyszer:
Este 3-5 méternél távolabbi célt a legritkább esetben, 10 méternél távolabbit pedig SOHA ne próbáljunk vakuval fényképezni!
Amennyiben a választott gép megengedi, érdemes hosszú záridőt használni, mert így a robbanás teljes folyamata megörökíthető.
Szép, rajzos képek készíthetőek ezzel a módszerrel.
Viszont van ennek egy hátránya is, mégpedig az, hogy így nehéz megfogni a gépet anélkül, hogy bemozdulna. Éppen ezért:
Egy éjszakai, hosszú záridővel készült kép elkészítésénél nagyon fontos, hogy mozdulatlanul tartsuk a fényképezőt, így ha csak tehetjük, támaszkodjunk ilyenkor neki valaminek, tartsuk vissza a levegőt a fotózás pillanatában, vagy ami az igazán jó megoldás, használjunk valamilyen állványt.
Mindegy, hogy fényképezővel vagy mobillal megyünk neki az éjszakának, mindegyikhez kapható valamilyen állvány, ami megkönnyíti az életünket.
A régi kompaktosok „kezében” maradt benne a reflex, hogy ész nélkül zoomoljanak. Ezt mindenképpen el kell felejteni, ha az ember telefonnal akar fényképezni. Van ugyan egy ritka csoportja a telefonoknak, melynek tagjai rendelkeznek optikai zoommal, de amelyek nem,
azok sajnos csupán digitálisan belenagyítanak a képekbe, és így az eredmény egy pixeles, használhatatlan izé lesz.
Ezért most még egyszer álljon itt a legfontosabb tanács:
Soha ne használjunk digitális zoomot!
Inkább utólag trükközzünk a képkivágással, hiszen a mai gépek már akkora képeket készítenek, hogy azokból jó részt levágva még mindig értelmezhető marad a méret, és a téma hangsúlyosabb lesz.
A tükörreflexes gépek tulajdonosaira természetesen ez nem vonatkozik, náluk szerencsére nincs lehetőség a digitális zoomra.
Az ember nem is gondolná, hányszor fordul elő, hogy egy rossz kéztartásnak köszönhetően zsír kerül az optikára. Ilyenkor érdemes egy mikroszálas kendővel letörölni azt – jó, ha egy ilyen mindig van nálunk, ha bármikor is fotózni szeretnénk –
mert különben életlen, elmosódott képeket készít a legmenőbb kamera vagy telefon is.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!