2020-ban jöhet az Apple okosszemüvege
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/MhJF343X5jq6sgIqn3soX0crpEWYOVGPgrptc9QUtz4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZkYWQ1NWY4NWU3ODRlMmZhNmE4ZGIzZjAyOGRlYjA2.webp)
Bár Ming Chi-Kuo többé nem dolgozik a KGI Securitiesnél, továbbra is követi az Apple ügyeit. A legtöbben úgy vélik, hogy ő jósolja meg a legpontosabban azt, hogy mit lép legközelebb az Apple.
Kuo szerint az Apple 2020-ban adja ki a kiterjesztett valóságra felkészített Apple Glasses okosszemüvegét.
Ugyanezen a véleményen van egyébként Gene Munster is, aki szintén neves elemzőnek számít Apple-ügyekben. Munster szerint ugyanakkor 2021 végére is csúszhat az eszköz, ami nagyobb sláger lehet, mint az iPhone.
Kuo szerint az Apple egyre erősebb lesz a szolgáltatásokban is, és akár két billió dollárt is érhet majd a cég, hála az Apple Glasses és az Apple Car termékeknek. Az autóiparba ugyanis nagy változásokat hozhat az Apple, úgy, mint 2007-ben a mobilpiacon tette azt az iPhone-nal. Az elemző szerint az Apple autója valamikor 2023 és 2025 között debütálhat.
Tim Cook hisz a kiterjesztett valóság sikerében, ezt többször hangoztatta is. Azt is hozzátette azonban, hogy a technológia még nem nőtt fel ahhoz, hogy okosszemüveget építsenek rá mostanában. Ez persze nem gátolta meg Gene Munstert abban, hogy kiszámolja: az Apple az első évben 13 milliárd dollárt keres majd az okosszemüvegein, amelyek vételára 1300 dollár lesz szerinte.