A Weibón nemrég felbukkant egy eddig meg nem erősített jelentés, amely szerint a hónap végén az Apple a Product(RED) verziót is piacra dobná az iPhone XS és az iPhone XS Max okostelefonjaiból.
Piros iPhone XR már most is van a piacon, és sok más színben is elérhető az „olcsóbb" modell. Az iPhone XS és iPhone XS Max azonban csak asztroszürke, ezüst és arany színekben kapható.
Az iparági források szerint Kínában „China Red" néven futnak majd az új modellek, és nagyjából 1476 dollárnak megfelelő összegért lehet majd megvásárolni ezeket. A Product(RED) termékek bevételeinek egy részét azonban az Apple AIDS-kutatásokkal foglalkozó programoknak adományozza.
Az erős dollár mellett az Apple számára problémát jelent még a kínai gazdasági helyzet is, aminek persze nem tesz jót az amerikai kereskedelmi háború sem, valamint az, hogy a kínaiak egyre jobban támogatják a Huaweit és a ZTE-t. Miközben Amerika mindenhonnan kitiltaná a Huaweit, addig Kínában a munkáltatók akár teljes mértékben is támogatják a helyi mobilok vásárlását. Az iPhone-t beszerző munkavállalókat viszont egyre több helyen büntetik meg.