Könnyebb lesz alapértelmezett alkalmazást beállítani a Windows 10-ben
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/O72l7dhYCOB10OpFSxyr6H_M5Qx_6QhT8T5bAU6dP78/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiZTk1NGFiNzk5MzRjYmJiNjEyNjgyYWMwMDExMzM0.webp)
Bár a Windows 10-ben a kezdetektől fogva be lehet állítani, hogy milyen programokkal szeretnénk megnyitni az egyes fájltípusokat, a művelet eléggé fárasztó, ugyanis egy gigantikus listát kell végig görgetni a megfelelő menüpontban, mire rátalálunk arra, amit keresünk.
A Microsoft most végre változtat, az Insider program résztvevői ugyanis olyan előzetest kaptak legutóbb, amelyben ez a menü egy keresősávval egészült ki. Ez a 19608-as verzióba került be először, és értelemszerűen lehetővé teszi az adott fájltípus könnyebb megtalálását, így elkerülhető a sok scrollozás.
A redmondi óriás jelenleg visszajelzéseket gyűjt, aztán teszi szélesebb körben elérhetővé az Insiderek számára a funkciót. És csak jóval azután kerül majd a Windows 10 stabil változatába bele ez az újítás. A mostani előzetes egyébként a Csatolt telefon appon is újít, így az Samsung mobilokkal már drag-and-drop alapon is támogatja a fájlátvitelt PC-re és vissza.