Itt nézheti meg a repülőtéri wifik jelszavait

wifox repülőtér wifi
WiFox
Vágólapra másolva!
Az egész világot próbálja lefedni a közössége által frissített WiFox.
Vágólapra másolva!

Mára teljesen megszokott jelenség a repülőtereken az ingyenes wifiszolgáltatás, azonban az utazók kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy technikai problémák miatt nem tudnak azokhoz csatlakozni, vagy éppen rendkívül lassúak a túlterheltség miatt.

WiFox Forrás: Origo

A megoldást ebben a helyzetben az jelentheti, ha sikerül csatlakozni egy privát hálózathoz, például a vendéglátóhelyek maguk is előszeretettel kínálnak internetet. A sokat utazók számára jól jöhet a webről, továbbá a 700 forintos Android és iOS mobilappokon keresztül is elérhető WiFox, amely a felhasználói közösségének segítségével próbálja felderíteni a reptéri wifiket, továbbá adott esetben elérhetővé tenni azok jelszavait.

Érdemes tudni, hogy a nyilvános wifikre való csatlakozás esetén érdemes VPN-t használni, így elmaszkolható az adatforgalom a hotspot elől. Nem zárható ki annak a lehetősége, hogy rosszindulatú felek megpróbálják lehallgatni az adatforgalmat, hogy például megszerezzék az utazók bejelentkezési adatait, így jobb óvatosnak lenni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!