A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Megjelentek az Xbox Series játékkonzolok

microsoft xbox series x series s játékkonzol videojáték
Az Xbox Series S és az Xbox Series X
Vágólapra másolva!
A rivális PlayStation 5-re még bő egy hetet kell várni itthon.
Vágólapra másolva!

A Microsoft vezényletével a mai napon hivatalosan is beköszöntött a következő generációs játékok kora, pontosabban innentől kezdve már a jelenlegi generációs játékok kora. Kedden többek közt Magyarországon is megkezdődött az Xbox Series játékkonzolok bolti forgalmazása, a gyengébb és olcsóbb Xbox Series S bruttó 114 ezer forinttól kapható, míg a csúcskonzol Xbox Series X-ért 185 ezer forintot kell a kasszánál hagyni.

Az Xbox Series S és az Xbox Series X Forrás: Microsoft

Kedd késő délután úgy tűnt, hogy hazánkban a játékkonzolokat nem előrendelt vevők számára is maradtak még a Microsoft gépeiből, azonban nem világos, hogy mennyire lesz folyamatos idén az elérhetőségük. Az előrejelzések szerint a Sonyhoz hasonlóan a Microsoft sem volt képes eleget gyártani az új konzoljaiból, így nem kizárt az időszakos termékhiány kialakulása.

A konzolokkal együtt egyetlen kivétellel a hivatalos kiegészítőik forgalmazása is megkezdődött: a gépek hátuljába bedugható, beépített tárhely bővítésére kitalált SSD-kártya még nem kapható, és a forintosított áráról sincs hír.

A rivális Sony PlayStation 5 és PlayStation 5 Digital Edition még mindig előrendelési fázisban vannak, hazánkban 2020. november 19-én kezdődik meg a forgalmazásuk, ilyen sorrendben 185 ezer és 150 ezer forintba kerülnek. A PlayStation 5 Digital Edition jóval drágább az első blikkre az ellenfelének tűnő Xbox Series S-nél, viszont kizárólag annyiban különbözik a normál társától, hogy nincs benne optikai meghajtó; nem gyengébb annál, vagy kisebb a szabadon felhasználható tárhelye.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!