A koronavírus ellenére is tart konferenciát az NVIDIA
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/HaDiVTnV30zk0apWXPXlPioQZo7E95Xb3Yn0v3LAYgs/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZiMzAzYjVlYWYzYTQwMDU5MDJlMDk5NTExNWJhYTZl.webp)
A koronavírus hatásai miatt számos ágazatban sorra mondták le a különböző konferenciákat és rendezvényeket, az NVIDIA ugyanakkor megerősítette, hogy március 23-26. között igenis lesz GTC 2020. Eleinte az óriáscég számos óvintézkedést tervezett a járvány terjedésének megakadályozására, alapvetően fertőtlenítés köré építve a terveket.
Később aztán bejelentette az NVIDIA, hogy a 2020-as GTC-t kizárólag online formában rendezik meg. Jensen Huang tartja a nyitóbeszédet valamikor március végén, pont dátum még nincs.
A szakértők szerint az, hogy az NVIDIA nem hajlandó teljes egészében elhalasztani ezt a konferenciát, arra utal, hogy valamilyen nagy újdonság bejelentésére készül. A várakozások szerint az új Ampere architektúra és az RTX 3000-es videokártyák is debütálhatnak akár, Huang pedig már korábban megígérte a befektetőknek, hogy nem csalódnak majd.