Ez lenne az eddigi legszebb női okosóra?
![huaweiwatch3gtpro](https://cdn.origo.hu/2023/12/dbKu2SPo_Uig4ZD9vq_hJMUTf0u6aeRkPz8IIyfvBXA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzllYmM3NDE1MmFmMTQ3YWY5NzIwMjU3NGNmYzQzYzQx.webp)
Nos, a Huawei ezen igyekezett változtatni az új Watch GT 3 Pro bemutatásával, amiből készült férfi és női verzió is, azonban a gyártó azt ígéri, hogy ezúttal a hölgyeknek semmiben nem kell majd hátrányt szenvedniük.
Ez persze a fizikai törvényei miatt nem lehet teljesen igaz, hiszen a kisebb készülékházba nyilvánvalóan kisebb akkumulátor fér el, és ezen semmilyen mágia nem tud segíteni, de az üzemidőre így sem lehet panasz: komolyabb használattal is kihozható belőle a négy nap, átlagos felhasználási mód mellett pedig elég hetente egyszer feldobni a töltőre. Egy másik hátrány, hogy kisebb az óra beépített tárterülete, összesen egy picit kevesebb, mint 2 gigabájt áll rendelkezésre szabad felhasználásra.
De ezen kívül minden más funkció hiánytalanul jelen van, ami nagyobb, férfiaknak készült verzióban is megtalálható.
Talán a legfontosabb mégis az, hogy a 43mm-es, 1,32 hüvelykes AMOLED kijelzővel szerelt óra egész egyszerűen elképesztően szépre sikerült, a szerkesztőség hölgy tagjai azonnal beleszerettek. Mindenféle elegáns kosztümhöz, színesre festett körömhöz nagyon szuperül illeszkedik.
A fehér színű, kerámiából kialakított fehér készülékházat aranyozott, hullámzó mintázat díszíti, amit állítólag a kagylók és a tenger hullámzása ihletett. A kerámia nem csak nagyon minőségi, de nagyon nehéz is vele dolgozni, így a készüléktest kialakítása és mindenféle különleges felületkezelése a gyártó szerint összesen tíz napot vesz igénybe.
Az óra kapható fehér borjúbőr szíjjal, de nálunk a fehér kerámiaszíjas változat járt, ami a felhozatal abszolút csúcsát jelenti, és egész egyszerűen gyönyörű. Jó hír, hogy a Huawei a csomagolásban mellékel egy pici csavarhúzót valamint extra szemeket, így mindenki akár házilag is a csuklóméretéhez tudja igazítani a szíjat.
A kezelés szokás szerint az oldalt található, tekergethető koronával és egy szabadon programozható funkciójú gombbal oldhatjuk meg, melyek szintén arany színezést kaptak. Érdekes, hogy ez az utóbbi gomb egyben fel van készítve EKG-s mérésre is, azonban ez a funkció Európában még nem elérhető, mert a Huawei még dolgozik az egészségügyi hatóságokkal az engedélyeztetésen, de az ígéretek szerint hamarosan, egy szoftverfrissítés keretében ez is meg fog érkezni.
Habár alapvetően egy elegáns óráról beszélünk, mégis minden sporttal és egészséggel kapcsolatos funkció elérhető benne, ami a Huawei óráit jellemezni szokta. A kütyü tud mérni pulzust, véroxigént és bőrhőmérsékletet (ez utóbbinak nem sok értelme van), de kapott beépített hangszórót és mikrofont is, így a telefonálás is megoldható vele.
Az óra megkapta a kifejezetten futóknak szánt Watch GT Runner nagyon komplex GPS-rendszerét, így futásra, kocogásra, túrázásra kifejezetten alkalmas, főleg, hogy még olyan dolgokra is tud figyelmeztetni, mint a légnyomás változása. Azon túl, hogy a Watch GT 3 Pro gyakorlatilag minden létező sportra rendelkezik beépített programmal, most még tovább bővült a felhozatal többek között a szabadtüdős búvárkodással.
Ebben segít, hogy az óra egyébként 30 méterig még sós vízben is bírja a strapát, közben pedig olyan dolgokra figyel, mint mondjuk a merülési idő, az emelkedési sebesség vagy épp a merülési mélység. Szintén újdonság a golf, ahol olyan okosságokkal igyekszik segíteni a kütyü, mint a szélerősség és szélirány.
Az alváskövetés is adott, és ebben a Huawei hagyományaihoz híven nagyon precíz a Watch GT 3 Pro, rengeteg hasznos adattal és információval.
Adott tehát egy nagyon elegáns, exkluzív kivitelezésű óra, amivel nem csak megjelenni lehet, de adott esetben sportolni is. A rajta futó, saját fejlesztésű HarmonyOS 2.0 rendszer gyors, a kezelése egyértelmű és rengeteg beépített funkcióval rendelkezik. Néhány apró hibája és hiányossága akad, de gyanítom, hogy ezeken a közeli jövőben reszelni fog a Huawei, mert a korábbi óráikhoz is rendszeresen és gyors ütemben érkeztek a frissítések.
Mindezért pedig 200 ezer forintot kell a boltban hagyni, már ha a kerámiaszíjas változatot szeretnénk megkaparintani, bőrszíjjal ugyanez megvehető 160 ezer forintért is. Ez nem olcsó, és ebben a kategóriában a konkurenciaharc is meglehetősen nagy, de az tény, hogy a Watch GT 3 Pro talán a legszebb női okosóra, amit valaha láttunk.