Szinte minden osztrák adatai kiszivárogtak

adathalászat
Computer hacker, conceptual image.
Vágólapra másolva!
Még 2020 tavaszán kezdte árulni egy holland hacker az információikat.
Vágólapra másolva!

Precedens nélküli adatlopásról számolt be a héten az osztrák rendőrség, a szervezet szóvivője szerint 2020 májusában egy hacker lényegében minden egyes osztrák állampolgár adatait áruba bocsátotta egy alvilági fórumon. Az adatbázisa az osztrákok neveit, nemét, teljes lakcímeit, továbbá a születési idejüket tartalmazta, közel kilencmillió személy érintett az ügyben.

Egy idő után ingyen elérhetővé tette a gigantikus adatbázist a tolvaj Forrás: AFP/Science Photo Library/Igor Stevanovic

A feltételezett elkövető egy holland hacker, a hírek szerint olasz, holland, továbbá kolumbiai állampolgárokról is voltak hasonló adatbázisai. A hackert tavaly novemberben vették őrizetbe, azonban a nyomozás érdekeire hivatkozva csak most vált nyilvánossá az elképesztő adatlopás.

Az osztrák rendőrség egyelőre szűkszavú az ügyben, a fentieken túl csak annyit lehet tudni, hogy a hacker idővel ingyen elérhetővé tette az adatbázist, így feltehetően számos kópia kering belőle az internetes bűnözők köreiben.

Egyelőre rejtély, hogy miként jutott hozzá az adatokhoz a hacker.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!