Szabotálták az Orqa versenydrónos sisakját

orqa fpv drón sisak headset
Időzített szoftveres bombával próbált pénzt kicsalni az Orqától a programozó
Vágólapra másolva!
Időzített bombát helyezett el a szoftverében a gyártónak dolgozott programozó.
Vágólapra másolva!

A kártevőkkel előtelepítve érkező fogyasztói elektronikai eszközök nem jelentenek újdonságot, ám tudomásunk szerint hallatlan, hogy szándékos szabotázs következtében váljanak használhatatlanná az efféle termékek. Márpedig a kvadrokopterekkel versenyzők számára beépített kijelzős sisakokat készítő Orqa szerint a napokban ez történt FPV.One V1 headsetével.

Időzített szoftveres bombával próbált pénzt kicsalni az Orqától a programozó Forrás: Orqa

A probléma múlt szombaton kezdődött, a vállalat ügyfélszolgálata elsőként Japánból, majd fokozatosan az egész világból olyan panaszokat kezdett kapni, hogy a FPV.One V1 sisakjai használhatatlanná váltak, a bekapcsolásukkor nem indulnak el, csak a rendszerbetöltő jelenik meg.

Az Orqa elsőként egy szimpla idővel és dátummal kapcsolatos bugra gyanakodott a sisak beépített számítógépének rendszerszoftverében, ám órákon belül kiderült, hogy szándékos szabotázsakció történt. A terméken annak idején külsősként dolgozott egyik programozó időzített bombát rejtett a sisak szoftverébe, ennek a mostani aktiválódását követően pedig zsarolni kezdte a céget, meg kívánta vásároltatni a hibajavítást, hogy minél előbb kiadható legyen a sisakot életre keltő frissítés.

A cég nem volt hajlandó kifizetni a váltságdíjat, helyette házon belül javította a hibát, csütörtökön elérhetővé tette a javítást.

A telepítéséhez le kell tölteni innen az új szoftvert, egy ZIP-állományról van szó. A megnyitása után a benne lévő ONE_V1.zip fájlt ki kell másolni egy memóriakártya gyökérkönyvtárába, majd be kell tenni a kártyát a headsetbe. A bekapcsolását követően a sisak magától telepíti a javított rendszerszoftvert, a folyamat során először pittyegni fog, majd a frissítés végeztével kikapcsol. Ekkor ki kell venni a memóriakártyát, elméletileg újból működőképes lesz az eszköz.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!