Jön a RAR és 7-Zip kezelése a Windows 11-be

winrar tömörítő
WinRAR
Vágólapra másolva!
Nem kell majd külön tömörítőprogramot telepíteni a rendszerhez.
Vágólapra másolva!

Különösen hasznos újdonság debütál majd feltehetően a Windows 11 idén ősszel érkező következő főverziójában, a rendszer natívan támogatni kezdi többek közt a RAR és a 7-Zip tömörített állományok kezelését a nyílt forráskódú libarchive függvénykönyvtáron keresztül.

Ha minden jól megy, akkor lemondhatják majd a WinRAR negyven napos próbalicencét a felhasználók Forrás: Origo

Ha minden igaz, akkor a Windows 11 nem csak kicsomagolni tudja majd ezeket az archívumokat, de tömöríteni is képes lesz beléjük, így megfelelő implementáció esetén a döntő többségnek nem kell majd többé dedikált tömörítőprogramot telepítenie a számítógépére. A ZIP / RAR / 7z trión kívül más formátum nincs széles körű használatban a windowsos világban.

A Microsoft még a Windows ME rendszerben kezdte meg a ZIP állományok kicsomagolásának és becsomagolásának támogatását, bár a többség először a Windows XP-ben találkozott a hasznos funkcióval.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!