Fontos változás előtt állnak az online társkereső appok

randi randevú szelfi mobilfotózás dating nyaralás
Fotó: Duri from Mocup / Unsplash
Vágólapra másolva!
Kiégtek tőlük a felhasználók, jöhetnek beléjük a barátkereső módok. A társkeresők már fizikailag is kimerültek a folyamatos versenytől, nyugalomra vágynak.
Vágólapra másolva!

Elméleti síkon az internetes társkeresők új dimenziót nyitnak a pártalálás nehéz folyamatában, hiszen olyan embereket képesek megismertetni egymással, akik egyébként soha nem találkoznának. Hiány éppen nincs az online társkereséses sikertörténetekben, ám egy ideje mintha látszólag nőne azon társkeresők aránya, akiknek már nagyon elegük van a másokkal és másokért való végtelen versengéssel, belefáradtak a problémás figurákkal való hadakozásba.

társkereső
A társkereső appok már barátkereséssel is  foglalkozni akarnak
Fotó: Shutterstock/Tero Vesalainen

A Forbes által még a nyáron elvégeztetett kutatás ezt alátámasztani látszik, az amerikai résztvevők átlagosan 78%-a válaszolta azt, hogy néha, gyakran vagy mindig érzelmileg, mentálisan, vagy fizikailag kimerültnek érzi magát a társkereső appoktól. A felmerésben mind a négy fő generáció képviseltette magát, az 1945 és 1964 között született baby boom korosztály esetében 70% volt az arány, majd az őket követő három generációnál érkezési sorrendben 78-79-80% arányok jöttek ki.

A társkereső appoknak is fejlődniük kell

A Financial Times most az írja, hogy a népszerű társkereső szolgáltatások üzemeltetői tökéletesen tisztában vannak a felhasználók egyre súlyosbodó kiégési problémájával, bár a vezetőiket leginkább az aggasztja, hogy ez fenyegetést jelent az üzletükre.

Emiatt most új trend van kialakulóban, a társkereső appok piacát uraló nagy szereplők gyakorlatilag barátkereső módokat kívánnak tenni az appjaikba, hogy a bevétel tekintetében több lábon álljanak.

Az elemzők sejtése szerint a társkereséshez képest a felhasználók jóval kisebb arányban lehetnek majd hajlandóak prémium tagságokat kifizetni a barátkeresésért, így önmagában ez nem feltétlenül hatalmas üzlet. Viszont segíthet a felhasználók megtartásában, ha azok később úgy döntenének, hogy folytatják a társkeresést.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!