Kofi Annan a Szezám utcában

Vágólapra másolva!
Kis szőrös lényekkel teli gyermekműsorban szerepelt Kofi Annan. Az ENSZ főtitkára a konfliktusmegoldás helyes útjára igyekezett meglepő akciójával felhívni a figyelmet.
Vágólapra másolva!

A Szezám utca című, Magyarországon csak nagy ritkán felbukkanó, Amerikában azonban évtizedek óta a gyerekek kedvencének számító műsorban vállalt szerepet az ENSZ ghánai főtitkára, Kofi Annan. A képernyőkre majd csak 2002 februárjában kerülő epizódban Annan a sorozat szereplőit igyekszik kibékíteni.

A történet szerint a Szezám utca lakói alaposan összevesznek azon, hogy melyikük énekeljen el egy dalt. Ekkor lép közbe Annan - aki mellesleg 2001-ben a Nobel-békedíj nyertese volt - és javasolja a vitázó feleknek, hogy inkább énekeljenek mindannyian együtt. A szörnyecskék hallgatnak is a tanácsra, majd végül mindannyian megölelik egymást.

Az epizód egy későbbi részében Annan svéd feleségével együtt elmagyarázza a többi szereplőnek a világon létező összes szín szépségét, és hogy ezek milyen szépen mutatnak együtt. Később Annan az egyik szereplőnek felajánl egy állást az ENSZ-nél, mire az visszakérdez, hogy akkor vajon neki is lehetne-e Nobel-békedíja.

Annan az ananova.com hírügynökségnek elmondta, azért vállalta el a szerepet, mert "csodálatos érzés, ha az ember szólni tud a fiatalokhoz, és el tudja nekik juttatni az Egyesült Nemzetek üzenetét". A Szezám utca producere, Michael Loman szerint, az utolsó két politikus, aki szerepelhetett a gyerekműsorban két egykori First Lady, Barbara Bush és Hillary Clinton volt.

Loman elmondta, a Szezám utcát éppen az teszi különlegessé, hogy rendszeresen igyekszik nézőit toleranciára és egymás tiszteletére tanítani, ehhez az üzenethez pedig Annannál jobb közvetítőt keresve sem találtak volna.

[origo]

Ajánlat:

Kofi Annan életrajza

Szezám utca

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!