Kedden éjfélkor, amikor Kosztasz Szimitisz miniszterelnök - a NET közszolgálati televízió adásában - Európában elsőként az ország hivatalos pénznemévé nyilvánította az eurót, az ANTI kereskedelmi televízió 81 százalékos nézettséggel történelmi rekordot döntött.
Az ANTI adásában azonban nem a miniszterelnök volt látható, hanem a Big Brother győztese, aki szeptember 11-e óta volt összezárva az életüket folyamatosan, a nap 24 órájában közvetítő kamerák előtt hat nővel és öt férfival. A nézők egymás után selejtezték ki a nekik nem tetsző versenyzőket, az lett a győztes, aki utoljára maradt "talpon". A finisben férfi vetélytársával versengett a nyereményért, a nőket már előbb kiszavazták a nézők, bár kezdetben mindkét nemet hat-hat induló képviselte.
Az euró híveinek némi vigaszt nyújthat, hogy a nyertes maga is az új közös európai valuta hírverője, sőt első nagy görög nyertese: 146 735 eurót vághatott zsebre.
A Nagy Testvér verseny eredménye szinte az egyedüli témája volt az ANTI, az évek óta legnépszerűbb görög tévéadó újévi műsorának - jelentette az AFP.