Berényi - Vágó 5-3

Vágólapra másolva!
A múlt heti tévés nézettséget vizsgálva megállapítható, hogy Győzike első helye nem túl nagy meglepetés: a stáb még egy pornózással is foglalkozó nőt is előhalászott, hogy megbolondítsa vele a megzavarodott főszereplőt, hogy féltékennyé tegye a nagy hangú Bea asszonyt, hogy összekuszálja egy kissé a szálakat. Ez volt az egyetlen tévéműsor, amit a múlt héten kétmilliónál több magyar látott, ugyanakkor a lista alján Fixi Foxi és barátai tanyáznak, 8 ezer nézővel - jobbára még félig szundító, álmos kisgyerekkel.
Vágólapra másolva!

Továbbra is az RTL Klub a legnézettebb hazai tévécsatorna, 29,3 százalékos nézettséggel első. A TV2 26,9, az MTV 13,3 százalékot ért el. Nagyobb a differencia a 18-49-es célcsoport és a főműsoridő esetében, itt bő nyolc százalék az RTL Klub előnye, és itt csak 8,8 százalékot ér el a közszolgálati m1.

Győzike lendülete kitart. Mint Kolosi Péter elmondta az [origo]-nak, több mint egy éven át keresték a megfelelő személyt egy ilyen családi realityre, nem volt könnyű kitalálni, ki legyen. "Egy műsor indulásakor nincs olyan csatorna, ami 50 százalékos közönségaránnyal tervezne" - tette hozzá a programigazgató. A csatorna tehát elégedett, még ősszel is folytatódhat a sorozat.

A roma showman utáni lista igencsak monoton képet mutat, a Barátok közt és a Legyen ön is milliomos! epizódjai osztoznak a következő nyolc helyen: a külön meccsen Berényiék nyertek, 5-3 arányban győzték le a szakállas kvízmestert.

A legnézettebb film ezúttal a vasárnap este vetített Star Wars 2. - A klónok támadása volt, ezt az épp tévézők közel harmada, másfél millió néző látta. Egy órával később kezdődött a Gladiátor a TV2-n, és ez a csúszás végzetesnek bizonyult, mert a Russell Crowe főszereplésével készült történelmi film éjfél után ért véget, így átlagosan csak egymilliónál kevesebben figyelték az ókori, harcos sztorit, azaz az erő a jedikkel volt aznap éjjel.

Az Áll az alku volt a TV2 legnépszerűbb műsora az elmúlt héten, annak ellenére, hogy most nem kísérte rekordnyeremény a játékban szereplő hölgyeket. Ugyancsak folytatta jó szereplését a héten a Szulák Andrea-show, az este tíz utáni műsorsávban mutatott 1 millió 404 ezres nézőszám jónak számít, ezzel lényegesen rávert az RTL Klubon negyed órával korábban kezdődő és végződő új vetélkedőre, A rettegés foká-ra (1 millió 280 ezer néző).

Helytállt a Megasztár gála is, bizonyítva, hogy a tizenkét döntős nemcsak addig volt érdekes, amíg eldőlt, hogy Molnár Ferenc Caramel 2005 énekhangja. Bár a negyed kilenctől majd három órán át tartó koncert hangulatát némileg beárnyékolta, hogy a győztest - fellépése, az est tervezett csúcspontja előtt - a helyszínről kórházba kellett vinni gerincproblémái miatt.

A Jóban Rosszban lassan növeli népszerűségét - bár a több éve futó Barátok közt-nek még nem lehet ellenfele. A Tények után futó kórházsorozat hétről hétre közelíti a vele szemben futó Fókusz-t, sőt, a kereskedelmileg legfontosabb, 18-49 éves korcsoportban több napon meg is előzte.

TV2
A megákat is sokan nézték

Az MTV legjobb eredményét a Névshowr érte el, az 1,68 millió nézővel, 33,2 százalékos közönségaránnyal: ebben a műsorban Bajor Imre nem csak sztorizgatott, hanem énekelt is, ugyanakkor Wiki és Andi a Fresh együttes múltjáról nosztalgiáztak, a férfimagazinokban vállalt fotózásról meséltek, miközben Varnus Xavér megbocsátóan mosolygott. A köztévé második legnézettebb műsorát Friderikusz szállította (egymillióan figyelték), a harmadik helyre pedig a hétfői Kék fény futott be.

A kereskedelmileg fontos korcsoportban, a 18 és 49 éves kor közötti nézők esetében is Győző győzött, ám itt már a klónok megelőzték a barátokat és a Vészhelyzet doktorait. Az RTL Klub szombat esti filmje, az Első lovag is jól teljesített.

A három legnézettebb tévécsatorna műsorai közül ezúttal is megvizsgáltuk a "kiesési zónát", és meglepetésre a Reggeli gondolatok című vallási műsor elmozdult a régóra birtokolt utolsó helyről: olyannyira, hogy a hétfő éjjel kettőkor kezdődő Gazdagodj okosan és a vasárnap reggel hat előtt kezdődő Fixi Foxi és barátai is mögötte kötöttek ki. A Fakopács Frici című rajzfilm immár osztályozós helyen tanyázik, 23 ezer nézővel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!