Jön Ganxsta, és leveri a csillárod

Vágólapra másolva!
Októbertől havonta jelentkezik Ganxsta Zolee és a Kartel az Ötökör című produkcióval. Az RTL Klub szavazott bizalmat a Jackass-típusú műsornak.
Vágólapra másolva!

Az Ötökör című műsor havonta lesz látható az RTL Klubon - hogy pontosan mikor indul, hétvégén vagy hétköznap kerül adásba, az még bizonytalan. Ganxsta, Sámson, Steve, Big Daddy Laca és Raga, a Machine House dobosa lesznek a főszereplői a burleszkelemekkel tarkított, polgárpukkasztó, bevállalós műsornak. A Jackass-jellegű kísérlet helyzetkomikumra épül: az egyik jelentben pincérnek öltözve okoznak felfordulást egy étteremben, azzal, hogy váratlanul hasra esnek több tányér étellel, egy másikban pedig a Balaton partján okoznak derültséget - vagy épp kínos pillanatokat - a békésen, gyanútlanul napozó németeknek.

Ganxsta elmondta az [origo]-nak, hogy egy epizód már teljesen kész, a másodikon most dolgoznak. "Októberben kezdődik a műsor, de nem tudom, meddig tart. Mi évekre tervezünk, de a csatorna dönt a folytatásról" - tette hozzá. A rapper szerint "54-es karikával megy majd a műsor", noha nyilván a szaftosabb káromkodásokat füttyszóval helyettesítik. "Vendégek pedig valószínűleg nem lesznek, hiszen mi elég hülyék vagyunk hozzá" - vélte. Mint a stáb egyik tagjától megtudtuk, az első epizódot hét napig forgatták, a fiúk pedig kreatívan, lazán és örömmel álltak neki a feladatnak.

Forrás: RTLKLUB

Minden adásban lesz egy rendhagyó, kissé brutális kvízjáték is, Öröm vagy töröm címmel. Ebben a kvízmester és a csákánnyal, kalapáccsal felszerelkezett spanok megszállják a versenyző lakását, beköltöznek otthonába. Ha a lakó helyes választ ad, nyereményekkel gazdagodik, például hifit nyer, ellenben ha hibázik, akkor a csapat kéjes örömmel, módszeresen szétver valamilyen dísztárgyat vagy bútordarabot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!