A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Halloween: kiröhögni a halált

Vágólapra másolva!
Közeledik legkomorabb ünnepünk, a mindenszentek, illetve halottak napja - ezzel szinte egy időben, Amerika tovább mulat: a gyerekek csokit gyűjtve járják a várost, a nagyobbak pedig sejtelmes hangulatú Halloween-partikon vesznek részt. Amíg idehaza ezek az emlékezés napjai, addig a tengerentúlon a halállal szembeni dacos kacagás jellemzi ezt az időszakot. Cikkünkben azt néztük meg, mennyire illeszkedik ezekhez, az egymással szemben álló hangulatokhoz a tévé, mit adnak itthon és külföldön.
Vágólapra másolva!

A 13 Nights of Halloween címet kapott programot egyébként még a Fox Family indította útjára, 1998-ban. Az akció akkora siker lett, hogy 2001-ig minden évben megismételték (természetesen mindig más és más filmekkel) - azért csak addig, mert abban az évben az ABC vette meg a csatornát, így innentől kezdve ABC Family néven működött tovább. Az új vezetés 2002-ben még levetített egy ilyen összeállítást, de a következő évben erre már nem került sor - a hagyományt aztán 2004-ben élesztették újra, immár saját sorozatokból és filmekből válogatva. Így került a repertoárba a már említett Scariest Places on Earth, amely állítólag igaz történeteket dolgoz fel, illetve szokássá vált maratonok indítása is, a témába vágó sorozatokból - 2004-ben például a az ifjú Superman kalandjait bemutató Smallville-t nézhették naphosszat a nézők.

www.simpson-halloween.com

Halloweenkor Homer Simpson is meghalhat

Azért persze az amerikai televízióban sem csak fantasztikus és horrorfilmek peregnek ilyentájt, hisz arra is találunk bőven példát, hogy egy, egyébként teljesen más műfajú sorozat Halloweenkor különleges epizóddal kedveskedik a nézőknek. Már-már legendásak a Simpson család ide vonatkozó részei (több Halloween Special), amiket szinte minden évadban becsempésznek a rajzfilmsorozatba az alkotók. Nem maradnak el e téren a sitcomok sem, sőt, a TV Guide magazin frissen összeállított listáján - mely a valaha készült legjobb halloweeni műsorokat rangsorolja - igen előkelő helyet foglalnak el. Az ünnep legviccesebb feldolgozásai közé tartozik a Jóbarátok-nak az a része, amelyben Monica celebrál egy partit a jeles alkalomra: Chandler - a háziasszony tanácsára - rózsaszín nyúlnak, Joey pedig Chandlernek öltözik. A legjobb tévés különkiadások közé bekerült a Roseanne és A hivatal egy-egy ünnepi epizódja is.

www.nightmareonelmstreet.com

Rémálom az Elm utcában

Bár a beöltözős, ijesztgetős Halloween-partik már nálunk, Magyarországon is elterjedtek, a hazai televíziózás még nem idomult annyira az ehhez társult ünnephez - ellentétben például a szintén Amerikából származó Valentin-nappal, amikor az országot elárasztják a romantikus filmek. Ami kevés visszatükröződése van a Hallowennek a műsorkínálatban, az is természetesen a kereskedelmi tévékhez kötődik, ám itt sem kifejezetten az ünnep napján jelennek meg a horrorfilmek. Igaz, hogy a Cool TV-n épp október 31-én láthatjuk a Poltergeist - A kopogó szellem című sorozat aktuális epizódját, de ez csak a szokásos műsorrend alapján esett erre az időre. Talán nem véletlen viszont, hogy két nappal korábban, azaz vasárnap éjszaka az RTL Klub és a Viasat3 is horrort vetített: előbbi csatornán a Rémálom az Elm utcában folytatását, vagyis a Freddy feltámad - A rémálom folytatódik című filmet borzonghattuk végig, míg az utóbbi adó a Kedvencek temetője második részét tűzte műsorára.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!