A TV2 egyik peres ügyét már érintettük pár bekezdéssel feljebb: a csatorna - nyilvánvalóan a CSI-sorozatok sikerét meglovagolva - műsorra tűzte az NCIS című szériát, "Tengerészeti helyszínelők" kiegészítéssel. Mivel itthon nem szokatlan húzás egy film vagy egy sorozat címét megváltoztatni, elferdíteni, gyakran a felismerhetetlenségig átalakítani (Invasion - Rejtélyek városa, Surface - A mélység fantomja), leginkább az lehet a kérdés, hogy le volt-e védve ez a név Magyarországon vagy sem.
De voltak ott más ügyek is. A csatorna tavaly májusban eltökéltnek mutatkozott, úgy döntött, küzdeni fog a tartalomlopás ellen, így beperelte a programjait kínáló DigiTV-t. "A szerzői és szomszédos jogok védelméről szóló törvény egyértelműen fogalmaz: a nyilvánossághoz való közvetítéshez a televízió hozzájárulása szükséges. A szolgáltatásait február óta feltűnően alacsony áron kínáló DigiTV ezt a hozzájárulást azonban nem szerezte be, és a TV2 többszöri felszólítása ellenére sem szüntette be törvénysértő magatartását" - állt az akkori közleményben. Nem szaporítjuk tovább a szót: mint megtudtuk a csatorna sajtóosztályától, a felek még tavaly peren kívül megegyeztek, így ezzel le is zárult az ügy.
A TV2 jogászainak a közelmúltban is akadt munkájuk, mégpedig a kalandos életű Zalatnay Sarolta kapcsán. A csatorna szabadulása előtt exkluzív szerződést kötött vele, többek közt így szándékozta emelni az Aktív, a Napló és a Mokka nézettségét. A börtönlétet maga mögött hagyó művésznő egy darabig tartotta is magát a megállapodáshoz (a lapok húszmillió forintról írtak, hivatalos helyről összeg nem hangzott el), ám tavaly december elején egyszer csak felbukkant az ATV Esti frizbi című műsorában, ahol - homályos emlékeink, illetve megbízhatatlan informátoraink szerint - ugyanarról beszélt, mint a pár nappal később adásba kerülő Szulák Andrea-show-ban. A TV2 számára persze elfogadhatatlan volt, hogy felrúgják a megállapodást: "Sem szóban, sem írásban nem járult hozzá Zalatnay Saroltának az ATV műsorában való szerepléséhez a TV2. Az énekesnő menedzsmentjével a TV2-nek exkluzív szerződése van, ezért az esetből természetesen levonjuk a megfelelő konzekvenciákat" - nyilatkozta Lóránt Gergely.
Mivel az énekesnő azóta már felbukkant párszor a csatorna magazinműsoraiban, a néző számára úgy tűnhet, hogy megbocsátott a TV2 a hűtlenkedő Zalatnaynak. Nem egészen így történt: információink szerint a mostanság inkább mellműtéteivel, semmint toplistás dalaival lapokba kerülő Cinit képviselő cég kifizette a kötbért, azaz megvolt a büntetés, és a "jelentős összegről szóló szerződés" még érvényben van.