Melegbárból a képernyőre

Vágólapra másolva!
Szinte nincs olyan komoly tévésorozat, melyben ne lenne legalább egy meleg, leszbikus szereplő, ugyanakkor nagyon ritka, hogy főszerepet kapjon egy ilyen karakter. Az adatok precíz átböngészése után kiderül, hogy a téma még akkor is vonzó, ha az új szériákban valamivel kevesebb a meleg figura - ugyanakkor egyre több a transzszexuális karakter. Segít a melegeknek, ha sokat foglalkoznak velük Hollywoodban?
Vágólapra másolva!

Az amerikai Gay & Lesbian Alliance Against Defamation (GLAAD) minden évben tüzetesen szemügyre veszi az USA-ban futó sorozatokat, és elemzi, hogy hány műsorszám hány melegkaraktert vonultat fel, és milyen színben tünteti fel őket. Ez annyiban érdekes lehet a magyar nézőnek is, hogy a hazai tévék műsoridejének jelentős részét kitevő sorozatok kilencven százaléka az USA-ból származik, így az ottani trendek jelentkeznek a mi képernyőinken is, egy-két év csúszással.

A 2007-2008-as tévés szezon esetében a szervezet a főműsoridőre szánt, a nagy tévék által vetített sorozatokat vizsgálta, és arra a megállapításra jutott, hogy csökken a meleg férfiak és leszbikus nők jelenléte a képernyőn. A GLAAD 650 főbb karaktert talált, és keveslik, hogy közülük csak hét "más", mivel ez az összes figura 1,1 százaléka (két évvel ezelőtt még a karakterek 1,4 százaléka volt homoszexuális). Ebből a szempontból felborult az amerikai tévés kínálat, mert a hétből hat főszereplő az ABC-n látható, egy az NBC-n, a többi nagy tévén pedig új sorozatban nincs meleg főszereplő egyáltalán.

Az elmúlt három évben csökkent az új sorozatokban felbukkanó melegek száma, viszont korábban nem volt kimondottan alacsony: egy magára valamit is adó széria legalább egy melegszereplőt fel tudott mutatni, ha nem is fő arcként. A karakterábrázolás is sokat fejődött, a korábban inkább vicces figurák egyre jobbak kidolgozott szereplők lettek, sok új tulajdonsággal. Egy friss kutatás számai szerint az amerikai középiskolások 61 százaléka nem ellenezné a melegházasságot - ugyanakkor tíz évvel ezelőtt a középiskolások fele nem értett egyet ezzel, azaz elfogadóbbak, toleránsabbak lettek. Tévés szakírók szerint ez részben annak köszönhető, hogy olyan sorozatokat néztek évekig, mint a Will és Grace, azaz olyan képet kaptak a melegekről, mely elfogadható, sőt, néha rokonszenves is, mivel a legtöbb esetben a karakter pozitív, egy szimpatikus nő vagy férfi.

A melegfigura szerepeltetése már egészen hétköznapi az amerikai sorozatokban, szinte nem is akad olyan széria, melyben le lenne legalább egy meleg vagy leszbikus karakter. A Sírhant művek egyik főszereplője, David Fisher (Michael C. Hall) minden gyötrődése, vergődése, vívódása ellenére is jó arc, egyenesen drukkol neki a néző, hogy megtalálja a boldogságot a morcos, fekete rendőr (néha biztonsági ember), Keith Charles mellett. A szinte folyton nemiséggel foglalkozó Kés/Alatt-ban dr. Liz Cruz (a hihetetlen nevű Roma Maffia alakításában) leszbikus karakter neve, ő is szinte folyamatos érzelmi válságban van, és a néző soha, egy percre nem tartja taszítónak, ellenszenvesnek. Az egyik leginkább életszerű - ugyanakkor egyben az egyik leglassabb, viszont szinte csak feketékkel dolgozó - krimisorozatban, a Drót-ban is akad meleg karakter, ahogy a Született feleségek-ben is. Utóbbiban például Andrew Van de Kamp szexuális szokásait taglalják bővebben, s bár orálisan, pénzért elégít ki idősebb, ismeretlen férfiakat, inkább sajnálja őt a néző.

Az utca embere és két szakértő a témáról:


A legtöbb meleg és leszbikus szereplő természetesen a kifejezetten az ő helyzetük bemutatására készült Fiúk a klubból-ban és az L-ben van (az itthon láthatóak közül), de az RTL Klubon látható Vészhelyzet, a Grace kilinka, az Ugly Betty - Címlapsztori, a Viasaton futó Dirt, a Férfi fán terem, a Szex és New York, a Veronica Mars, a Cool tévén látott Futballistafeleségek is jócskán érinti a témát, miképp a Melrose Place is felvillantott pár melegkaraktert. Még a Maffiózók-ban is akadt ilyen figura, annak ellenére, hogy a New Jerseyben játszódó szerializált dráma főképp kőkemény, kifejezetten macsó szereplőket vonultatott fel. Az animációs filmekről, mint a South Park vagy a Simspon család már nem is kell szólnunk, mivel nem is nagyon lehet aktuális eseményekre, társadalmi folyamatokra reagáló rajzfilm, másságát felvállaló figurák nélkül.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!