Spilák Klára
Kivel nőtt össze? Carrie Bradshaw-val, vagyis a Szex és New York-ban őt alakító Sarah Jessica Parkerrel, akivel a közelmúltban nemegyszer a mozivásznon is összejöttek a sorozat hatásának köszönhetően. A négy szingli vagy szingliség felé tartó grácia története igazi kultuszt, már-már életmódot teremtett Amerikában, és Spilák Klára szinkronteendői azzal is tetéződtek, hogy a gyakori párbeszédek mellett ő volt a sorozat narrátora is.
És azóta hol hallhattuk? Most soroljuk? Rengeteg helyen, bár egyik szerepe sem kapott akkora nyilvánosságot, mint a Carrie-féle szinkron. Ő kölcsönzi a hangját a Kés/alatt női főszereplőjének, Joely Richardsonnak, a 24 második évadjában ő volt Jack Bauer "barátnője", de épp úgy állandó szereplőt szinkronizál(t) a Babylon 5-ben, a Cracker-ben, a Miami helyszínelők-ben, a Nancy ül a fűben-ben vagy az Ugly Betty - Címlapsztori-ban. A sorozatrajongók leginkább talán a Csillagkapu szériába történő beugrására emlékezhetnek, ugyanis ő vette át Kecskés Karinától Samantha Carter alezredes szinkronizálását.