Vándor Éva
Kivel nőtt össze? Fran Fine-nal, vagyis Fran Dreschnerrel a Dadus-ból. A CBS nagy sikerű szitkomja talán nem is lett volna akkora durranás idehaza, ha más összetételű a szinkronstáb, de szerencsére Vándor Éva remekül elkapta a főszereplő karakterét, és talán ennek is köszönhető, hogy az RTL Klub még ma is folyamatos sikerrel tudja ismételni a sorozatot hétvégenként. Ez pedig a Jóbarátok-on és az Egy rém rendes család-on kívül más komédiáról nem feltétlenül mondható el.
És azóta hol hallhattuk? Bár rengeteg sorozatban szinkronizált (például a 24-ben, jó pár évadban hallhatjuk), de egyik legismertebb vagyis inkább legkülönlegesebb szerepe a Will és Grace-ben a meglehetősen extrovertált Karen karakterének magyarítása volt. Bár az amerikai színésznő, Megan Mullally rajzfilm-hangját lehetetlenség visszaadni, de a magyar Karen is éppolyan vicces lett, mint az eredetije.