Yoda közhelyes, a droid bamba
Az első részben mindjárt Yoda, a jedi mester és három klónharcos szembeszegült Dooku gróf bérgyilkosával, Ventress-szel és annak hatalmas droidseregével, hogy bizonyítsa: a jedik elég erősek ahhoz, hogy megvédjenek egy stratégiai fontosságú bolygót és kivívjanak egy egyezményt a Köztársaság számára. Az első epizód nem nélkülözte a humort, mely néha felnőtt szemmel kissé bárgyúvá, gyerekessé tette az élményt (főképp a droidok ostobasága volt a poénforrás), de ez természetes, hiszen a korosodó rajongók így is megnézik, a kicsiket viszont épp ezzel lehet megfogni. Yoda abszolút főszereplővé nőtte ki magát erre a részre, csodálatos közhelyeit, bődületes paneljeit pedig ugyanolyan elnéző félmosollyal hallgatja a tévéző, mint tette azt korábban.
Azonban a rajzolt Star Wars középpontjában, hosszabb távon Anakin Skywalker áll, aki azonban még nem vált Darth Vaderré, sőt van egy padavanja, vagyis tanítványa is - a történetet így kronológiailag A klónok támadása és A Sithek bosszúja közé helyezhetjük. A rajzfilmsorozat ötlete nem új egyébként, hisz ugyanebben az időben játszódik egy 2002-es animációs széria is, ami ráadásul szintén a Star Wars: The Clone Wars címet viseli: ennek alkotója Genndy Tartakovsky, akinek például a Dexter laboratóriumá-t is köszönhetjük.
A korábbi változat figuratervezője, Kilian Plunkett a mostani klóntámadásnál is szerepet kapott, csak épp a két dimenzió helyett ezúttal 3D-ben kellett dolgoznia. A sztorit amúgy maga George Lucas tartja kézben, nemcsak ötletgazdaként, de társszerzőként és executive producerként is dolgozik a projekten. A rajzfilmsorozat október 3-án rajtolt az Egyesült Államokban, egyelőre 22 tervezett epizóddal.
A legtöbb részt, hatot, Dave Filoni rendezte, de George Lucas íróként is sokat tett a szériáért, amit persze a Lucasfilm gyárt. Az ötletgazda legalább száz részt szeretne elkészíteni a sorozatból, melynek első része a Cartoon Network legnézettebb premierje volt az USA-ban, négymilliós nézettséget szállítva. 2009 február 9-én a csatorna jelezte, hogy elégedett a további részekkel is, a 6 és 11 éves kor közti fiúk imádják, így újabb évadra adott megrendelést, tehát 2009 őszétől már a második menetet láthatják az amerikai - majd kis késéssel a hazai - nézők.