Muszlim vezetők támadják az egyik török tévécsatorna tervezett műsorát, melyben egy katolikus pap, egy rabbi, egy imám és egy buddhista szerzetes igyekszik meggyőzni 12 ateistát arról, hogy mely világvallást válassza. A tucatnyi jelentkező részt vesz négyszemközt történő beszélgetéseken, csoportban is vitázhatnak, ugyanakkor meglátogatnak templomokat, zsinagógákat, pagodákat, mecseteket. A műsor a tervek szerint szeptemberben indul, nyolc hétig tart, a nyertes pedig az lesz, aki feladja istentagadó létét, s elfogad egy vallást: a fődíj egy út az adott vallás szent városába.
Vallási vezetők már most támadják a merész kísérletet: van, aki fatális hibáról, a vallás szerepének lealacsonyításáról beszél, Isztambul főmuftija szerint pedig ez egy kísérletezés a mindenhatóval, ami csak feszültséghez vezethet. A műsor producere, Seyhan Soylu szerint pánikra semmi ok, ők csak abban segítenek, hogy hitetlenek rátaláljanak Istenre, tehát a világ legnagyobb díját ajánlják. "Mi nem akarunk vallásháborút kirobbantani. Isten nagyszerű. Mindegy is, mely vallásban hiszel. A lényeg, hogy legyen hited" - tette hozzá.