Hajdu Steve: Nem bírom magam visszanézni

A Heti hetes-ben immár oszlopos tagnak számít Hajdu István, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Hajdu Steve. Elsősorban a műsorról beszélgettünk vele, de megtudtuk azt is, hogy számára miért lenne nyűg a 3D-s tévézés, illetve hogy miért néz fel Hajós Andrásra - közben a rockzenéről, a vidéki életről, a sznob színházi rendezőkről és a brit tévécsatornákról is esett néhány szó.

Hogy kerültél annak idején a Heti hetes-be?

- Körülbelül három évvel ezelőtt Ónodi György és György Kriszta - az egyik a producere, a másik a gyártásvezetője a műsornak - valahogy egy színházi előadáson vagy más televíziós műsorban felfigyeltek rám, és úgy gondolták, adnak egy lehetőséget, hogy próbáljam ki magam ebben a műfajban. Bár kicsit hezitáltam, elfogadtam ezt a lehetőséget, azt mondtam nekik, jó. Hál' istennek sikerült is megszoktatnom magam velük.

Ónodi György egyszer azt mondta, hogy mindenki egy típust képvisel a Heti hetes-ben: Farkasházy mindig okosakat mond, Gálvölgyi nagyon gyorsan reagál mindenre stb. Önmagadat hogyan definiálnád a csapaton belül?

- Én a magas, negyven felé közeledő, barna, heteroszexuális férfiak táborát erősíteném. Nem igazán tudnám megmondani, hogy milyen karakter vagy milyen típus vagyok, erről az Ónodit kéne megkérdezni.

Vissza szoktad nézni a műsort?

- Nagyon nagy rajongója voltam a műsornak, amíg nem voltam benne - de sajnos veszítettek egy nézőt velem, amint belekerültem, mert én semmiben, se filmen, se televízióban nem bírom magam visszanézni. Egyszerűen nem tartozom a kedvenceim közé. Ezért is szeretem annyira a színházi műfajt, mert ott egyrészt nem kell ugye visszanéznem magam, másrészt mindig lehet javítani, akár ugyanazon az előadáson belül is. Filmnél, televíziónál nincs ilyen, ami ott kijön, az úgy is marad.

Ezzel válaszoltál is egy másik kérdésemre, mert lett volna egy olyan is, hogy melyik áll hozzád a legközelebb: a színház, a film vagy a tévé?

- Természetesen - mint minden épeszű színész - én is azt mondom, hogy a színház az első, a Ferencváros a második. Amúgy a film a második, és utána a tévé, pont fordított arányban a nézettséggel. Míg a színházban - ha szerencséd van, és nagy színházban játszol - egy este megnéznek nyolcszázan, kilencszázan, addig filmen - ha szerencséd van - megnéznek százezren, a tévében meg - ha szerencséd van - megnéznek egy este egymillióan.

Nem fájlalod, hogy ma már nem készülnek tévéjátékok?

- Nagyon fájlalom, hogy nincsenek tévéjátékok, de ugyanúgy azt is, hogy nincs televíziós dokumentumműsor. A feleségem angol, úgyhogy sokat nézünk angol, illetve külföldi csatornákat, és elképesztő, hogy mennyi saját gyártású műsoruk van - gyakorlatilag csak az. Hihetetlen jó dokumentumfilmek mennek, nem olyanok, amiktől fel akarja vágni az ereit az ember. És helyi gyártású produkciók, vagyis minden tévécsatorna olyan filmeket készít, amelyek tőlünk még nagyon messze vannak.

A tévében miket nézel még? Van kedvenc sorozatod?

- Nincs. Szintén brit csatorna viszont a Channel4, ahol megy egy jó kis főzőműsor, amit Gordon Ramsay vezet: magyarul az a címe, hogy A fickó F-fel. És hát ott is jó dokumentumfilmek mennek. Furcsa nézni, hogy ott most indult a Big Brother új évadja celebekkel, ami ugyanúgy ízléstelen, mint Magyarországon egy hasonló show, mégis valahogy megvan egy minimális norma, egy minimális tisztelet, nem megy le annyira gagyiba, mint nálunk.

Említetted viszont, hogy a Heti hetes-nek te is rajongója voltál. Mi szerinted a műsor titka, mitől lehet már tizenegy éve műsoron?

- Ha meg tudnám fejteni, akkor már régen csinálnék ilyen televíziós műsorokat. Nem tudom, tényleg fogalmam sincs.

A nézők visszajelzései milyenek? Miután elég határozottan képviseltek egy politikai oldalt, gondolom, kaptok hideget-meleget.

- Aki a szívemhez közel áll, az szereti, aki a szívemtől távol áll, az meg már mindennek elmondott. Mondták már nekünk, hogy dögöljünk meg, hogy lógni fogunk, hogy szemét komcsik vagyunk, de ez is egyfajta tükör, hogy hol tart a mai magyar társadalom.

Tartjátok a kapcsolatot műsoron kívül is? Szoktál például a Hajóssal kocsmázni?

- Az az igazság, hogy én nem nagyon vagyok ilyen kocsmázós típus, de a Hajós pont nagyon közel áll a szívemhez. Én őt egy hiperintelligens fickónak tartom, akire felnézek - és nemcsak azért, mert én 190 centi vagyok, ő meg 196, hanem mert olyan tudás birtokában van, amilyet kevesek tudhatnak a magukénak. Nagyon szeretem őt, megmondom őszintén, ő az egyik kedvencem a Heti hetes-ben - persze csak önmagam után.

Más műsorról nem volt még szó az RTL Klubnál?

- Nem, de nem is erőltetem. Nem vagyok az az alkat, aki rohanna, hogy vezethessen egy műsort. Sose vágytam semmi ilyesmire, színházban, filmen sincs szerepálmom. Mondjuk egy nagyszabású, angol vagy dán művészfilmben nagyon szívesen benne lennék, de annak az esélye egy a millióhoz. Bár Tarantino legutóbbi filmje, a Becstelen brigantyk például tele van osztrákokkal - lehet, hogy egyszer még keletebbre akar jönni, és akkor benne leszek egy Tarantino-filmben.

Úgy nyilatkoztál valahol, hogy érdekelne az online színház. Hogy kell ezt elképzelni?

- Gondolom, hogy rettentő drága lenne ezt megvalósítani, mert nagyon jó minőségű kamerával kellene felvenni a darabot, de még így is elveszne a színháznak az a varázsa, hogy három dimenzióban látod a dolgokat. Annyiban viszont visszaadná a színházat, hogy a jelen pillanatról szólna, hiszen élőben játszanánk, tehát nem egy színházi közvetítés menne felvételről. Lennének nézők a helyszínen is, de így az is bele tudna kukkantani egy budapesti előadásba, aki, mondjuk, Debrecenben lakik. Ezt viszont tényleg nagyon jó minőségben kellene megoldani - ha ezt feltalálnám, valószínűleg olyan lennék, mint a Google tulajdonosai, megfognám az aranytojást tojó tyúkot.

2010 már a 3D-s televíziózás éve lesz az Egyesült Államokban. Ebben látsz fantáziát?

- Ha ezt szemüveg nélkül meg lehet oldani, tehát nem kell hozzá segédeszköz - és állítólag ezen dolgoznak a fejlesztőmérnökök -, akkor jó lenne. De ha fel kellene venni hozzá a szemüveget, akkor szerintem az első pillanatban érdekes lenne, sőt a másodikban is - de amikor a harmadik alkalommal mondjuk bent hagynám a kocsiban a 3D-s szemüvegemet, mert véletlenül magammal vittem és le kéne menni érte, onnantól szerintem már egy kicsit nyűgnek tartanám.

Mesélj egy kicsit a zenekarról, amelyikben basszusgitározol. Hogy indult az egész?

- Van nekünk egy színészzenekarunk, Könnyű .esti Sértés a neve. Színészekből verbuválódott össze, ráadásul olyan színészekből, akiknek gyerekkori álmuk az volt, hogy majd egyszer rockzenészek lesznek - de nem vagyunk olyan jóképűek, mint a rockzenészek, és nem tudunk annyit inni se, meg füvezni se, ezért lettünk színészek. Rockot és bluest játszunk, andalító dalokat, magyar és külföldi feldolgozásokat, jobbára a barátaink előtt, akiktől elvárjuk, hogy táncoljanak a számainkra.

Az A.K.T. Színészzenekarral nem terveztek közös produkciót?

- Nem gondoltunk rá, hogy fuzionálni kellene. A mi együttesünk már lassan tíz éves, túl vagyunk a csúcsponton. Kicsit úgy vagyunk vele, mint a lankadt fasszal: ha megpróbáljuk felrázni, akkor megtelik ugyan vérrel, de nem vagyunk már olyan lelkesek, mint a kezdeti időben. Amit érzelmileg ki lehetett venni belőle, azt kivettük. Ha hívnak minket színházi fesztiválra, évadnyitóra, akkor szívesen fellépünk, de hogy mindenáron rákényszerítsük magunkat a közönségre, azon hál' istennek már túlvagyunk.

Az Element of Crime-ot bírod? (Az együttes vezetője, Sven Regener írta a Berlin Blues című könyvet, az abból készült darabban Hajdu Steve jelenleg is játszik és zenél - a szerk.)

- Imádom. Nagyon szép alternatív csapat, jó zenét játszanak, bár mi egy kicsit meggyaláztuk őket: az utolsó számot átírtuk, mert az már annyira német underground volt, hogy a magyar közönség nem tudta volna befogadni. Egyébként nagyon szeretjük játszani a darabot, és szerintem Karafiáth Orsolya nagyon jó dalszövegeket írt, vagyis fordított hozzá.

Létrehoztál egy saját színészegyletet, a Fregolit is. Ez mitől különleges?

- Attól különleges, hogy barátokkal közösen próbálunk színházat csinálni, szemben úszva a kőszínházi hagyományokkal és beidegződésekkel. A Fregoli Színészegyletnek az az értelme és célja, hogy szembemenjen a színházi rendezőkkel, akik évad közben próbálják nekünk hinteni az igét arról, hogy mi kell a közönségnek és próbálják megmagyarázni, hogy a mi színházfelfogásunk mennyire ízléstelen, az övék pedig mennyire magasztos. Nekünk ebből lett elegünk, olyan színdarabokat hozunk létre, amelyeknél nincs színházi rendező, a saját őrültségeinket - amiket év közben a színházi rendezők tiltanak - tesszük bele az előadásokba. A tanulság ebből az, hogy amíg a színházi rendező darabja lemegy harmincszor, negyvenszer, maximum két színházi évadot, addig a mi Karnyóné-nk már tíz éve megy, a Kocsonya Mihály házassága meg nyolc éve. Ettől a darab persze ugyanúgy ízléstelen, de a közönség szereti - leginkább a commedia dell'artéra, vásári komédiázásra hasonlít ez az egész, tulajdonképpen csepűrágás.

A Hortobágyról származol, igazi vidéki gyerek voltál. Hogy viseled a fővárosi létet?

- Abszolút jól. Nem okoz gondot, mondjuk, itt élek főiskolás korom óta, jó húsz éve. Az ember mindig változik, és folyton alkalmazkodik a környezetéhez: nekem most ez a környezetem, ehhez kell alkalmazkodnom, és ezt is szeretem. Ha később a természeti környezetre vágyom, akkor majd ahhoz fogok alkalmazkodni. Szeretem a Hortobágyot is, többet szeretnék visszajárni, de sajnos időm nincs rá.