Az Ecserin is talált már privátfilmet a Filmmúzeum

A Filmmúzeum Privátfilmek-sorozata megújult a nyáron, új tematikát, más kísérőzenét és magyarázó feliratokat kaptak a házi filmfelvételek. A széria egyidős a csatornával, így az ötletgazdák ma már egész komoly gyűjteménnyel rendelkeznek: az 1956-os képsorokból külön filmet állítottak össze, Horthyról és Rákosiról is van amatőr felvételük, Ruttkai Évát pedig kislányként fedezték fel egy tánciskolai jelenetben.

Július közepétől megújult formában, Privátfilmek újratöltve címmel jelentkezik a Filmmúzeum összeállítása, amely a nézők által beküldött amatőr felvételeket tartalmazza: az eddigi gyakorlattól eltérően a kisfilmek tizenöt perces blokkokban mennek, és - néhol informatív, néhol játékos - feliratok is kerültek a képek mellé. Az elektronikus zenei kíséret döntő többségében megmaradt, de korabeli zenékkel, illetve azok mai feldolgozásaival is próbát tesz Izing Róbert szerkesztő, Juhancsik István vágó, illetve a köréjük gyűlt csapat. A kisfilmeket ráadásul már tudatosabban, tematikus rendbe szervezve pakolják egymás mellé, az egyes blokkok hasonló témájú vagy - mondjuk - ugyanazon a helyszínen játszódó alkotásokat mutatnak be.

Már a Filmmúzeum indulásakor létezett a Forgács Péter-féle privátfilm- és fotóarchívum, a csatorna akkori társtulajdonosa, Krasznai János azonban maga is gyűjteni kezdte az amatőrök munkáit - kezdetben inkább csak az iránti kíváncsiságból, hogy a házi készítésű filmek hogyan illeszkednek a professzionális eszközökkel készült archív filmek közé. A kísérletből aztán megszületett a Privátfilmek vágatlanul című műsor, amely talán elsőként mutatta meg a nézőknek, hogy a családi felvételek azok számára is érdekesek lehetnek, akik nem szerepelnek azokon. Körülbelül három éve aztán a Filmmúzeum a Chello tulajdonába került, Krasznai viszont létrehozott egy saját szervezetet Privát Filmgyűjtemény Alapítvány néven, azóta is ezen keresztül gyártja a Privátfilmek-et - tudjuk meg Kertész Mártától, a Filmmúzeum igazgatójától.

"Érdekes, hogy Magyarországon két, hasonló jellegű alapítvány is működik, miközben külföldön egyáltalán nincs hagyománya az ilyesminek. A világon máshol talán nincs is privátfilmekre szakosodott archívum, általában a nagyobb filmintézetek egy-egy részlege foglalkozik az amatőrök munkáival" - mondja Kurutz Márton, a Magyar Nemzeti Filmarchívum munkatársa, aki kezdettől fogva segít Krasznainak a gyűjtésben. A Hyppolit, a lakáj digitális felújításában is közreműködő szakember nyomon követi a tekercsek digitalizálását, az érdekesebb anyagokra pedig felhívja a Filmarchívum figyelmét is - az 1956-os forradalomról és szabadságharcról készült amatőr felvételeket például itt is nagy becsben tartják, és tavaly professzionális méretre nagyították fel a fellelt filmdokumentumokat.

1956 mindennapjairól Krasznai egy dokumentumfilmet is készített Privát forradalmak címmel, melynek alapját akkori felvételek szolgáltatják, és megszólalnak benne a készítők is. Az amatőrfilmek végén nemigen van stáblista, így az alkotók kilétét sokszor nehéz megállapítani - a Filmmúzeumhoz beérkezett anyagoknál azonban ritkán van ilyen probléma, miután azokat többnyire maguk a készítők, illetve örököseik küldik be. "Kitaláltuk annak idején, hogy ha valaki beküld hozzánk egy celluloidra készült filmet, akkor mi azt ingyen átírjuk DVD-re, cserébe a csatorna bármikor leadhatja az adott felvételt" - meséli Kertész Márta arról, hogy miként szerzik be a filmeket.

Emiatt külföldi anyag nincs is nagyon a gyűjteményben, a magyarok viszont rengeteg munkát küldenek be, a DVD-k átírásával több hónapos csúszásban van a Filmmúzeum - még úgy is, hogy kizárólag celluloidra készült filmet fogad el, videofilmeket már nem. A www.super8.hu internetcímen elérhető alapítvány archívumában így jórészt 1928 és 1990 közötti alkotások találhatók, amelyek - a címmel ellentétben - nemcsak szupernyolcas felvételek, hisz az ilyen rendszerű automatikus kamerák csak a hatvanas években jelentek meg a magyar piacon, előtte normál 8-as, még korábban pedig 16, illetve 9,5 milliméteres filmre dolgoztak az amatőrök.

Magyarországon már a harmincas években jelentős volt az amatőrfilm-mozgalom: működött egy szövetség saját székházzal, archívummal, könyvtárral, mozival és laboratóriummal, évente nemzetközi versenyeket rendezett, és havonta megjelentette Pergő képek nevű újságját. A második világháború alatt a székházat aztán kifosztották, így az ott tárolt filmeknek is nyoma veszett - szerencsére több alkotást maguk az alkotók őriztek meg, mivel akkoriban még negatív nélkül, egyetlen példányban (úgynevezett fordítósfilmre) készültek a felvételek. "Ez jócskán meg is nehezíti az amatőr filmek feltárását, hiszen ha a tekercs megsérült vagy megsemmisült, akkor már sehogy sem lehet reprodukálni a rajta lévő anyagot" - mondja Kurutz Márton. A szakember szerint a kutatásnak az sem kedvez, hogy az ötvenes években a Belügyminisztérium felügyelete alatt folyt az amatőrélet, hiszen a kiskamerás amatőrfilm a hírszerzésnek is fontos eszköze volt. A sorozatos razziák miatt az amatőrök egy része fel is hagyott a filmezéssel, vagy - attól félvén, hogy családját bajba sodorja - addigi munkáit is megsemmisítette.

Így is lehet azonban kincsekre bukkanni, a gyűjteményben például Rákosi Mátyásról vagy Horthy Miklósról is találunk amatőr felvételeket, nemrég pedig a Napraforgó utcai lakótelep avatóünnepségéről került elő egy film - amely az egyetlen fennmaradt archív felvétel a Bauhaus kiemelkedő emlékeként számon tartott épületegyüttesről. "Ebben az esetben viszonylag könnyen beazonosítható a helyszín, de legtöbbször a képen látható utca vagy városrész csak nagyon kevés ember számára lehet ismerős. Minden archív filmfelvétel szívdobogtató érzést jelenthet valakinek, ezért minél szélesebb körben kell láthatóvá tenni ezeket az értékeket. Ezért jött létre az alapítvány, ezért lesz látható a weboldalon - a tervek szerint hamarosan - a gyűjteményben szereplő valamennyi filmfelvétel" - mondja Kurutz.

Krasznaiékat folyamatosan éri meglepés: egyszer például az Ecseri piacon találtak rá egy három-négy órás filmtekercsre, amely a harmincas évektől a II. világháború végéig dokumentálja egy család életét - a filmek készítőjét, egy tartalékos tisztet a Hadtörténeti Múzeum segítségével azonosították be, egy tánciskolai jelenetben pedig a kislány Ruttkai Évát fedezték fel, akit csak véletlenül fogott be az amatőrfilmes lencséje.