X-Faktor-finálé: továbbra sem tud nyerni nő az RTL-en

x-faktor, Kocsis Tibor
Vágólapra másolva!
Az RTL-es tehetségkutató második szezonjának nagydöntőjében a legtöbb voksot Kocsis Tibor kapta, ő lett az X-Faktor második győztese. Az RTL Klubon továbbra sem tud nyerni nő, a négy Való Világ-ban, az első X-Faktor-ban és a három Csillag születik-ben egyaránt férfi (vagy kisfiú) lett az első.
Vágólapra másolva!

19.13. Egy Takács Nikolas-dallal elindult a második X-Faktor fináléja, a két döntős adta elő, látszólag vidáman, kéz a kézben. Az RTL kiküldte embereit Lajosmizsére és Nyíregyházára, Kocsis Tibor és Muri Enikő városába, előbbi bejelentkezésnél Janicsák Veca egy tevén ülve Tibor mellett lobbizott. Feró kedélyesen beszólt Keresztes Ildikónak, Ördög Nóra szerint pedig nincs ember az országban, aki ne tudná fejből a kódokat.


Fotó: Mudra László [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

19.21. Muri Enikő egy Beyoncé-számmal kezdett: az első körben saját kedvenceiket adják elő a döntősök. Keresztes szerint pimasz volt és szexi, mentora, a Beatrice frontembere a lány külsejét és hangi adottságait dicsérte, nem meglepő módon. A nyíregyházi lány elmesélte, hogy Vastag Csaba ébresztette reggel, ezzel keltett némi derültséget.

Fotó: Mudra László [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

19.30. Geszti szerint Kocsis épp a nagydöntőben, a Feeling Good előadása közben lett sztár. Feró nem szereti, hogy a kopaszra nyírt énekes veszélyes a lányára, Malek is dicsérte mentoráltját. Lajosmizse kedvence elmondta, hogy őt is Vastag Csaba ébresztette (ezzel bezsebelt némi nevetést), majd hozzátette: "de akkor már öltönyben voltam".

Fotó: Mudra László [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

19.44. Karácsonyi hangulatú Puskás Peti-dallal a színpadra vonult a tizenkét döntős produkció. Őszinte, csillogó tekintetek, kedves mosolyok, ölelések, végtelen báj, stúdiót ellepő harmónia - most biztos sok nagymama törölgeti szemét a pongyola zsebéből előcibált kockás zsebkendővel. Az ikrek változatlanul hasonlítanak egymásra.

Fotó: Mudra László [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

19.54. "Jó volt, Irénke!" - dicsérte Keresztes Ildikó Muri lassú, karácsonyi dalát, hozzátéve, hogy ők egy ideje irénkézik egymást. Istenes Bence egy jó hangulatú nyíregyházi kocsma ordibálós közegéből jelentkezett be, ahol a nép spontán elénekelte a Kiskarácsony, nagykarácsony kezdetű dalt.

Fotó: Mudra László [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

20.04. "Én elhittem neked, hogy egy angyal szállt le" - hüppögte meghatottan Keresztes, Kocsis érzelgős karácsonyi dala után. A mentorok az öltözőben megfogadhatták, hogy csak jót mondanak, miközben az egész estét nyakon öntötték egy karácsonyi mázzal, amitől a döntő gejl lett. A reklám így jókor is jött, Malek Miklós pedig zakóban, nyakkendőben (de zokniban) nekiállt fekvőtámaszokat nyomni, szakszerű mozdulatokkal.

Fotó: Mudra László [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

20.22. "Mégiscsak rocker vagyok, nekem kemény a szívem, de ezt megkönnyeztem... Muri Enikő most már az ország első számú sztárja lesz" - lobbizott mentoráltjáért Nagy Feró (vele készült interjúnkat itt olvashatja). Geszti szerint az, hogy Enikő elsőre nem jutott be, de másodjára a fináléig menetelt, azt jelzi, hogy megéri küzdeni az álmokért.

Fotó: Mudra László [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

20.41. A mentorok Kocsis utolsó dala (You Raise Me Up) után sem fukarkodtak a dicsérő jelzőkkel, meglepetést legfeljebb Feró hozott, aki azt mondta, ahogy akkor sem lesz szomorú, ha nem az ő versenyzője nyer. Felvételről a Vastag fivérek dalolnak (Tomi változatlanul álmos tekintetű legényke), az RTL pedig valamilyen különös okból felvonultatta a színpadon Erős Antóniát, Csonka Picit, Szily Nórát, Kovács Ágit, az MTV-től egy estére átszökött Kokót, Endrei Juditot, Hajas Lászlót, Szirtes Tamást.

Fotó: Mudra László [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

21.00. Színpadon az összes döntős, a változatosság kedvéért egy újabb lassúval, miközben a kivetítőn korábbi felvételek mennek a válogatóról, a tábor nevű etapból, az énekesek szállásáról. "Nagyon köszönöm a sorsnak, hogy részese lehettem ennek a csodának" - kezdte az értékelést Keresztes, Geszti szintén boldogságának adott hangot. Malek szerint mindenkiből sikerült kihozni a legjobbat, Feró pedig elrepülő, féltenivaló fiókákról elmélkedett.

21.16. Nincs vége, még húzza az RTL Klub, szavazatmaximalizálás miatt - állást egész este nem mutattak, csak Ördög Nóra jelentette be, hogy nagyon szoros. Felvételről az Omega zenél, Kóbor János vörös-fekete ruhájával, köpenyével, bőrnadrágjával egy fantasy-film vagy vámpíros horror castingjáról érkezhetett.

Fotó: Mudra László [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

21.32. Újabb reklám, még egy Keresztes Ildikó-nóta, még egy kis Ördög Nóra kiabálás, szavazásra való felszólítás. A műsor várhatóan az ősz csúcsnézettségét hozza majd, 2,3, 2,5 millió körüli számmal, az RTL-nek egyáltalán nem sürgős befejezni.

rtl
További képekért kattintson a fotóra!

21.42. Drámai aláfestő zene, rettentő hosszú hatásszünet után kiderült, hogy a legtöbb voksot Kocsis Tibor kapta, ő lett az X-Faktor második győztese. Az RTL Klubon továbbra sem tud diadalmaskodni nő, a négy Való Világ-ot és a három Csillag születik-et egyaránt férfi (vagy kisfiú) nyerte.

21.45. Lajosmizsén örömittas pogózás vette kezdetét, Nyíregyházán pedig a mostani bosszúságot újabb keserűség követi majd, ha megjönnek a telefonszámlák.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!