A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

A nap sorozatképe: rettenetesen néz ki ez az ember

sorozatkép
Vágólapra másolva!
Naponta egy képet mutatunk tévésorozatokból, olvasóinknak csak a széria címét kell beküldeniük, hogy részt vehessenek a játékban, és tévés, sorozatos ajándékokat, DVD-ket, könyveket nyerjenek.
Vágólapra másolva!

A sorozat nagyon jó számokkal indult, de a főszereplő, Andy Whitfield halála mindent felborított, így a második évad elé betettek egy előzménysorozatot is. Steven S. DeKnight producer ragyogó, fordulatos második, egyben utolsó évadot ígért, több ezer statisztát megmozgató, nagy csatákkal - állítja, hogy minimum kielégítő lesz a látvány. A széria írója-kreátora elárulta, hogy hónapok óta szinte biztos benne, hogy 2013 után nem lesz folytatás. Melyik ez a széria, mely egy történelmi alakot tesz középpontba?

Forrás: showtime

A megfejtést erre az e-mail címre kérjük, "A nap sorozatképe" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között egy kétlemezes XXI. század DVD-t, egy három DVD-ből álló Beavis és Butt-Head (szintén bontatlan) csomagot és három darab Vámpírnaplók-könyvet sorsolunk ki.

Jelenleg a kilencedik forduló zajlik, a következő sorsolás szeptember 24-én lesz. A nyertesek neve másnap olvasható lesz a tévérovatban, a sorsolásban szerencséseket az [origo] e-mailben értesíti, a csomagtot postázza. A játékban az [origo] dolgozói és családtagjaik nem vehetnek részt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!