A BBC a költségtakarékosság és a minőség javítása jegyében öt év alatt hozzávetőleg kétezer fővel akarja csökkenteni a jelenlegi 23 ezres alkalmazotti létszámot és 20 százalékkal a vállalati kiadásokat. Ennek előzményeként a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció a 2016-2017-es pénzügyi évig a jelenlegi, 145,50 fontos (52 ezer forintos) szinten befagyasztotta a BBC bevételeinek zömét adó éves előfizetési díjat. Előzetes becslések szerint ez reálértéken 16 százalékos bevételcsökkenést jelent a társaságnak az adott időszakban. 2014-től pedig a BBC Világszolgálat finanszírozását is az előfizetési díjakból kell majd megoldani. Az 1932-ben alapított, külföldre sugárzó World Service évi 272 millió fontos működési költségeit jelenleg teljes egészében a brit külügyminisztérium fedezi, de a brit kormány takarékossági intézkedéseinek keretében jövőre ez a finanszírozás megszűnik.
A hétfőn kezdődött sztrájk komoly fennakadásokat okozott a BBC hírműsoraiban. A politikai és közéleti műsorokra szakosodott BBC 4 rádióállomás háromórás reggeli hírmagazinja, az 1957 óta naponta sugárzott Today - a legnagyobb hallgatóságú brit rádióműsor - teljes egészében elmaradt, helyette ismétlések és félóránként rövid hírösszefoglalók voltak hallhatók. Törölték emellett a BBC 4 hétfő déli, délutáni és esti hosszú hírmagazinjait is; helyettük korábban már leadott dokumentumműsorokat állítottak be a programba.
A BBC hazai sugárzású hírtelevíziója, a napi 24 órás hírszolgáltatást nyújtó BBC News hétfői műsorai is jórészt dokumentumfilmek ismétléseiből álltak, óránként egy-egy rövid híradással. A BBC televízió népszerű délelőtti magazinműsora, a Breakfast rövidített kiadással, a megszokott kettő helyett egy műsorvezetővel jelentkezett.