Gyurcsík Tibor: Jó kezdet lesz, két ország is látott
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/w_ujM5Yw9z5diDmM3cud_Ltieyuo6uZd_wunPO3mUko/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBmMzY3OWY0OTEwMTQxZDVhY2FmODNhZmZmMzZhNGJm.webp)
Gyurcsík a második magyar X-Faktorban jutott el az élő szakaszig, de hamar kiesett. A lapok még foglalkoztak vele egy ideig, majd elindul a közös szlovák-cseh tévéshow-ban, és harmadikként végzett.
„Szerettem volna az utolsó dalt elénekelni. Picit csalódott vagyok, mert aki ilyen versenybe jelentkezik, szeretne elmenni a végéig. Remélem, sikerült példát mutatnom, és az X-Faktor harmadik helyével el tudom majd indítani azt, amit szerettem volna korábban is. Ez egy jó kezdet lesz, két ország láthatta az előadásaimat" – nyilatkozta az RTL-nek. Az újabb próbálkozóknak azt javasolta, mindenki vegye fel magát kamerával, diktafonnal, nézesse és hallgattassa meg sokakkal, mert úgy könnyebb lesz százezrek előtt szerepelni. „Az önkontroll és a kritika számít" – vélte Gyurcsík.