Nem szabad eltiltani a gyerekeket a tévétől

A mai gyerekek olyan korban szocializálódnak, amelynek szerves része a tévénézés. Magyarországon a négy és tizenhét év köztiek 3,5 órát ülnek naponta a képernyő előtt, ami Vajda Zsuzsanna szerint döbbenetesen sok. A gyermekpszichológus az Origónak elmondta, a legnagyobb gondot az okozza, hogy a szülők nem felügyelik a gyerekek tévézési szokásait. A fikciót és a valóságot néha nem képesek elválasztani egymástól, az iskoláskorúak pedig természetesnek veszik az agressziót. Tiltani nem szabad őket, de akkor mi lehet a megoldás?

Mennyire jellemző ma Magyarországon, hogy a gyerekek bármit nézhetnek a tévében?

Nagyon sok családban, főleg az alacsonyabb iskolázottságú családokban egész nap megy a tévé. A szülők nem szoktak azzal foglalkozni, hogy a gyerekek milyen műsorokat néznek, nem válogatnak a kínálatból. Aki reggel elsőként felkel, bekapcsolja, és aki este utoljára megy aludni, az kinyomja a gombot. Jártam több ilyen háztartásban. A legáltalánosabb probléma az, hogy nagyon sok gyerek felnőtt műsorokat néz, válogatás nélkül, óvodás kortól a serdülőkorig.

A mesékben is gyakran támadnak egymásra a szereplők, egyre több a harc és a konfliktus. Ezek elé leültethetjük a gyerekeket?

Ma több gyerekcsatorna van, amelyek különböző társadalmi csoportok és rétegek gyerekeit szólítják meg. Vannak óvodásoknak, vagy még fiatalabbaknak, kisiskolásoknak, vagy kiskamaszoknak szóló csatornák. A szolid népmeséktől a durva verekedésekig minden megtalálható a palettán. Az M2-n inkább hagyományos mesék mennek, míg a Minimaxon vagy a Disney-n gyakran találkozunk olyan gyerekműsorokkal, melyek a felnőtteknek szóló műsorok klónjai.

Nincsenek felkészülve arra a szülők, hogy a gyártókat ma egyáltalán nem érdekli, hogy az általuk szolgáltatott tartalom negatívan hat a gyerekekre. Az élelmiszereket még ellenőrzik valamennyire, de a legtöbb kereskedelmi terméknél - és ma már ilyenek a médiatermékek is - kizárólag az számít, hogy kereskedelmileg bejöjjenek. Nem foglalkozik azzal senki, hogy a gyereknek árt, mindenkinek magának kell döntenie.

Sok gyerek felnőtteknek készült műsorotokat néz, válogatás nélkül Fotó: Bielik István - Origo

Mennyire szűrődött be a felnőtt kultúra a gyerekek világába?

Teljesen egyértelmű, hogy fokozódott az erőszak jelenléte a kiskorúaknak szánt tartalmakban. A felnőtt kultúra egyre inkább átszűrődik a gyerekműsorokba, és a kicsiknek is ontják a verekedős, konfliktusos szériákat. Elrettentő példám egy nemrégiben látott bábszínház előadás, ahova az unokáimat vittem el. Egy Andersen mese feldolgozását láttuk, amiben teljesen indokolatlanul megjelenik a tank és a vadászrepülő. Érthetetlen, hogy a bábszínház, ahová tényleg azért megy az ember, hogy gyerekeknek való műsort lásson, miért tesz agresszív tartalmakat egy régi mesébe. Gondolom, ha megkérdeznénk a rendezőt, azt felelné, hogy ezt igénylik a gyerekek. Csakhogy a tartalomszolgáltatók szoktatják őket hozzá, hogy mindenhol erőszakos tartalom van, nem maguktól támad ez az igényük.

Ezek szerint nem ért egyet azzal, hogy azért gyártanak ilyen műsorokat, mert erre van igény.

A műsorok tartozékává vált a konfliktus, a durvaság és ezt szokás arra fogni, hogy ez érdekli az embereket. Csakhogy a rendszerváltás előtt a Ki miben tudós?-t nézték, amiben többek között fiatal fizikusok és matematikusok vetélkedtek egymással. Ők voltak a "celebek". Nem lehet mindent a közönségre tolni és azzal magyarázni, hogy ők igénylik. Az is felelős, aki a kínálatot és a divatot megteremti.

Megszokottá válik a gyerek számára, hogy durva jeleneteket lát?

Az emberek megszokták, hogy a lakásokban mindig van asztal, ha betérnek valahova, keresik, hogy hol van. A kisgyerek is megszokja, hogy minden létező bonyodalom erőszakba torkollik, és ha ez hiányzik egy adásból, akkor úgy érzi, nem történt semmi. Nem lesz számára szórakoztató, nem lesz izgalmas. A tévé nagyon komoly médiaeszköz, aminek óriási ereje van azáltal, hogy szinte minden háztartásban megtalálható.

A televíziók korhatár-besorolással adják a nézők tudtára, hogy mit melyik korosztálynak szánnak. Ez segít a tudatos választásban?

Úgy gondolom, a televíziónál teljesen nevetségesek ezek a karikák, nem akadályoznak meg semmit. Attól még, hogy nagykorú felügyelete mellett nézi, ugyanúgy éri hatás a gyereket, a látványtól nem lehet megóvni. Irreális elképzelés az, hogy a mellette levő felnőtt magyarázza a történteket. Nem lesz kevésbé félelmetes egy szörny azért, mert nem egyedül nézi. Mit tud csinálni egy nagykorú, ha a képernyőn megjelenik egy levágott kéz vagy egymásnak esik két veszekedő fél? Egy film, vagy más műsor nézése közben nemigen lehet magyarázni: ebből többnyire csak konfliktus adódik, mert ha éppen nézünk valamit, akkor azt akarjuk nézni, nem a magyarázatot hallgatni.

A korhatár karikák nem használnak semmit - véli Fotó: Bielik István - Origo

Gyakran elhangzik, hogy ártalmasak a tévéműsorok. Mit jelent ez pontosan, milyen problémát idéznek elő?

Ezek nem egyenes hatások, a nem megfelelően kiválasztott tévéműsor nem direkten árt. Nem úgy kell elképzelni, mint mikor az ember megeszik egy romlott ételt és rögtön rosszul lesz tőle. A legáltalánosabb az, hogy a gyermek hozzászokik ehhez a világhoz, egyrészt azért, mert állandóan néz valamit, másrészt mert nagyon fiatalon bevezetik a fogyasztói társadalomba. Idővel nem használja saját intellektusát és fantáziáját, romlik a koncentrációkészsége, és a társas kapcsolatokra is negatívan hat, ha nem érik más ingerek. Az "itt is vagyok, ott is vagyok" effektus miatt csak felületesen kezeli az információkat, ami később komoly problémákhoz vezethet. Félelmetes továbbá, hogy a gyerekműsorok is tele vannak reklámmal, a skandináv országokban ezt már törvény tiltja.

Segít, ha eltiltjuk a gyereket a tévétől?

A szelektív nézés lenne a valódi orvosság a problémára. Azzal kellene szembe menni, hogy szól a tévé egész nap a családban. Tudatosságra lenne szükség, azaz olyan műsorok miatt kellene csak bekapcsolni a tévét, amik érdekesek a néző számára. Sajnos sok felnőttnek sincs munkája, elfoglaltsága, ezért is tölt sok órát a képernyő előtt. A mai felnőtt lakosság átlagosan öt órát nézi a tévét egy nap. A fiatal anyukáknak is egyszerűbb bekapcsolni és letenni elé a kicsit, mint foglalkozni vele. Korlátozni kell, fontos lenne a tudatos válogatás, de tiltani nem érdemes, azzal csak kíváncsibbá tesszük a gyereket.

Hogy lehet ezt jól, eredményesen csinálni?

A lényeg, hogy nem úgy kell távol tartani a gyereket, hogy azt mondjuk, ezt nem nézheted. Azt kell neki elmondani, hogy a mi családunknak ez a műsor nem tetszik és ezt érdemes megindokolni: szerintünk nem ilyen durvák az emberek, vagy nem tetszik nekünk, hogy mások magánéletét mutogatják, az mindenkinek a maga dolga. Ha családi értékként, normaként mondjuk el, miért nem nézünk bizonyos műsorokat, az öntudattal fogja felruházni. A tudatos tévénézéssel nincsen semmi baj, mindenki megtalálja a neki megfelelőt a bőséges kínálatból, a gond csak a mennyiséggel és a szokásokkal van. Érdemes leülni a kicsivel és közösen megnézni egy ismeretterjesztő, utazós, állatos vagy kulturális műsort, amivel felkeltjük az érdeklődését, és tanulhatunk is belőle.

Kinek lenne a feladata, hogy felhívja a figyelmet a médiatudatosságra?

A mai világban minden piac, és ezzel szemben nehéz negatív attitűdöt kialakítani. Örülök, hogy egyre inkább foglakoznak a problémával, az oktatásügynek kellene kézbe venni és tájékoztatni a veszélyekről a szülőket. Sokszor látom, hogy a tudatosság, a szelektív nézési kultúra kialakítása mennyit használ. Ha én szabom meg, hogy mit nézek és nem a tévé irányít engem, akkor nem lehet probléma.

Ha a néző irányítja a tévét, nincs probléma Fotó: Bielik István - Origo

Javulás vagy inkább romlás figyelhető meg a tudatos médiafogyasztásban?

A média és a kommunikáció világa borzasztó sebességgel változik. Azt látjuk, hogy a kommunikációs eszközök egyre jobban beépülnek az életünkbe, és egyre nehezebben tudjuk elképzelni nélkülük a mindennapokat. A kérdést nem lehet úgy feltenni, hogy rosszabb vagy jobb lett: más lett. Egyre jobban hasonlítanak egymásra a műfajok, a tartalmak, és ezáltal felépülőben van egy virtuális világ, ami egyre fontosabb az emberek számára. Ennek az a veszélye, hogy elfordít a valóságtól, a napi problémáktól, valamint egyre több lehetőséget ad, hogy ne foglalkozzunk a körülöttünk levő világgal.

Hány éves kortól tudja eldönteni egy gyerek, hogy hihető-e, amit lát?

Ez nagyon lassú folyamat, egyrészt van egy percepciós feltétele, tudnia kell, hogy igaz vagy nem igaz, és értenie kell, hogy az egy kép. El kell érni az öt-hat éves kort, mire megértik ezt a gyerekek. Megnehezíti, hogy a kicsik jónak és igazságosnak látják a világot, azt hiszik, hogy a felnőttek igazat mondanak. Csalódást okoz számukra, amikor szembesülnek vele, hogy a reklámokban valótlanságokat állítanak. Azt mondják, hogy ugorjanak bele a sárba, egyék le lekvárral a fehér ingjüket, mert anya majd kimossa, és a folt eltűnik. Ezzel szemben a folt nem tűnik el a mosóportól, ők pedig nem értik, hogy miért nem. Nyolc - kilenc év körül érnek meg arra, hogy különbséget tegyenek fikció és valóság közt, akkor már választani is tudnak.

Mennyit szabadna tévézni egy gyereknek egy nap?

Két éves kor alatt gyakorlatilag semmit, maximum egy-egy mesét. Az iskolakezdésig kevésbé kritikus időszak jön abból a szempontból, hogy akkor a gyerekeknek nagy a mozgásigénye, nem is bírnak egy helyben ülni. Nem engednék nekik erőszakos jeleneteket, japán rajzfilmeket nézni, még az animációkban is sokszor durva jelenetek vannak. Ebben a korban a hagyományos mesék kapnak szerepet, napi maximum egy órát, ennél többet nem szabadna. Általános iskolásoknál együtt érdemes szelektálni, tervezni, de két óránál többet semmiképp nem szabadna egy gyereknek a képernyőt bámulni.

Mit tehetnek a szülők?

A műsorkínálat nincs nagy segítségükre, ugyanis mikor a felső tagozatos gyerekek hazaérnek az iskolából, csupa felnőtt műsor megy a tévében. Korábban pont ekkor ment az egyébként minősíthetetlen Mónika show, amiben nem ritkán gyerekek is szerepeltek, amit szintén felháborítónak tartok. Senki nincs tekintettel arra, hogy milyen hatással vannak ezek a gyerekekre, így a szülőknek kell tudatosan figyelniük rájuk. Az lenne a legjobb, ha az iskolákban, osztályokban összefognának a szülők, így kialakulhatna olyan csoport, amelynek a tagjai nem nézik az esti valóságshow-t és az akciófilmet, ezáltal nem érezné magát kirekesztve a gyerek azért, mert ő nem követi az eseményeket.

A szülőknek kell odafigyelniük a gyerekekre Fotó: Bielik István - Origo

Ön tud ilyen csoportok létrejöttéről?

Amerikában van egy nagy civil szervezet, ami a gyerekek megfelelő médiafogyasztásáért küzd, sorra lépnek fel az elfogadhatatlan dolgok ellen. Magyarországon semmi ilyen nincs, de nem tartom lehetetlennek, hogy kialakuljon. Jót tenne, ha lennének felvilágosító kampányok, melyek elhintenék a szülőkben, hogy jobban figyeljenek a televízióra. Óriási probléma, hogy egy háztartásban több eszköz van, így a szülők nem tudják, hogy a gyerek mit néz, hova kapcsol. Korábban családi program volt a tévézés, leültek elé, beszéltek róla, ma mindenki elvonul, és külön nézi. Ezen is jó lenne változtatni.

Segítene, ha az iskolákban felhívnák a veszélyekre a gyerekek figyelmét?

Egy időben volt szó arról, hogy lesz olyan tantárgy, amely felhívja a figyelmet a médiumok hatásaira, növeli a gyerekek médiatudatosságát. Sajnos, ebből semmi nem lett, de a mai gyerekek egyébként is nagyon le vannak terhelve, már nem férne bele az órarendjükbe. De különben meg nem látok társadalmi erőt, ami az aktuális helyzeten változtatna, az üzleti érdekek mindent felülírnak, pedig ez volna az oktatásügy, a gyermekvédelem feladata. Magyarországon sok óvodás azt hiszi, hogy a halál oka mindig az, hogy lelövik az embert. Azután csodálkozunk, ha terjed a durvaság, a kíméletlenség a családban, az utakon, vagy a politikában.