Mai Médialiftünkben felfelé tart Pirner Alma, miután az Édes élet az RTL Klubon és a TV2-n futó műsorok mellett egyedüliként tudott bekerülni a legjobb tízbe – legalábbis a ma vizsgált 18–49-es célcsoportban. Ebből a korosztályból 113 ezren követték, ez a nézettségi toplistán a tizedik helyre volt elég.
A nap legnézettebb műsora A konyhafőnök lett,
és ez hozta az este legmagasabb közönségarányát is, az éppen tévéző ötven év alattiaknak 27,2 százaléka figyelte.
Az NCIS: New Orleans-nak eközben nyilvánvalóan nem tett jót, hogy egy korábbi adáshiba miatt későbbre tették a Viasat3-on, 0,7 százalékos közönségaránnyal zárt – főszereplője, Scott Bakula ezért kapott piros nyilat. Mutatjuk grafikonon is, miként alakult az este:
Mutatjuk azt a tíz csatornát is, amely a legmagasabb napi átlagos közönségarányt érte el. Itt is látszik, hogy
a Super TV2-t felhúzta az Édes élet,
a hatodik lett a csatornák versenyében, megelőzte többek között az M1-et és a Viasat3-at is. A napot az RTL Klub nyerte, 5,2 százalékpontot vert a TV2-re, a Duna TV nem is szerepel a listán.
A közmédia legnézettebb műsora az ötven év alattiaknál egyébként a Kékfény lett, 71 ezer ilyen korú nézőjével épphogy befért a legjobb húszba.
A grafikonokon a közönségarányt százalékosan ábrázoltuk. Ennek a rövidítése SHR%. Azt meséli el, hogy az adott célcsoport éppen tévét néző tagjainak hány százaléka nézi a műsort. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban örülnek a műsorkészítők és a csatorna vezetői.
Az oszlopdiagramon a tíz legmagasabb közönségarányt elérő csatornát mutatjuk. Mivel a három nagy országos televízió: az M1, a TV2 és az RTL más-más célcsoportot preferál, ezért mi is három mutatószámot használunk. A teljes lakosság a közmédia számára, a 18–49 éves kereskedelmi célcsoport – főleg főműsoridőben – az RTL-nek, míg a 18–59 évesek csoportja a TV2-nek fontos.
Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.