Elégedett A Nagy Duett mostani mezőnyével? Azok estek ki, akiknek ki kellett?
Nekem mindegyik kiesés veszteség volt, mindnyájukat nagyon megszerettem. Nem kéne ilyen szentimentálisan nyilatkoznom erről, de tényleg ez a helyzet, már az első forgatási napokon azt éreztem, hogy ez egy roppant jó csapat. Izgalmas, színes egyéniségek voltak, vannak ebben az évadban, van megosztó személyiség, van ultranépszerű ember, van nagy felfedezés, nagy csalódás.
Mennyire más itt zsűrizni, mint amikor gyerekeket kell értékelni Az ének iskolájá-ban?
Teljesen más. Nem arról van szó, hogy keményebb lennék, csak próbálok kiszolgálni egy más típusú műsort. Igyekszem magam nem mindig előtérbe tolni, nem akarok főszereplő lenni, de azért megpróbálom a véleményemet viszonylag szórakoztató formában megfogalmazni. Szeretem azt a helyzetet, hogy kvázi csavar vagyok egy gépezetben. Jól érzem magam, remélem, ez átjön a képernyőn is.
Tiszteletre méltó az alázat, amivel a versenyzők hétről hétre felkészülnek, de azért nem szabad elfelejteni, hogy ez csak egy show, egy játék.
Az ének iskolájá-ra majdnem minden évben rámentem eddig, annyira megérintett, hogy nem tudtam független maradni.
Sokszor, amikor hazamentem forgatás után, még akkor is a műsoron agyaltam.
Tartja a kapcsolatot az egykori tanítványaival?
Igen, de csak lazán. Nem akarom beszippantani őket, nem akarom, hogy én legyek az egyetlen létező kapaszkodójuk, hiszen vannak szüleik, rokonaik, remek tanáraik. Én csak a hab vagyok a tortán, egy pluszt tudok nekik adni, leverni néhány jelzőtáblát azon az úton, amin elindultak.
Nem is akar senki számára példakép lenni?
Egyáltalán nem. Arról nem is beszélve, hogy aki szerintem példakép akar lenni, abból sosem lesz példakép.
Nekem mindig olyanok voltak a bálványaim, akik öntörvényűen csinálták a dolgukat.
Mondana pár példát, hogy kik?
Nagyon sokan. Például Barbra Streisand szabálytalansága fiatalkoromban rendkívül imponáló volt, de sok popsztár is van, aki hatott rám, sőt nemcsak zenészek, színészek is. Nem vagyok egyébként egy szélsőséges ízlésű ember – nyilván ez a koromból és a neveltetésemből is fakad –, de a nagyon kimódolt, szabályos dolgok sem érintenek meg. Kell, hogy a produkciókban legyen valami furcsa, valami eredeti.
Ezt kereste egy olyan tehetséggondozóban is, mint Az ének iskolája?
Nem, ott a képességet keresem. Az a fontos, hogy az előadóban benne van-e a szikra, ami majd segíti a továbbiakban, eleve eszerint választottam ki a kis tanítványaimat. Álszent és tisztességtelen dolognak tartom, ha nem szólunk időben valakinek, hogy nem alkalmas arra, amit csinálni szeretne. Ha valaki imádja a színház világát, de tehetségtelen színész, még mindig lehet jó rendező, dramaturg, vagy akár súgó.
Minek tartja magát? Színésznőnek, énekesnőnek, műsorvezetőnek?
Vagy a joghurtdisztribúcióban jártas háziasszonynak.
Akkor úgy kérdezem, hogy mi áll a névjegyén?
Nincs névjegyem. Utoljára tizennyolc éves koromban volt, de akkor is csak diliből csináltuk a barátnőimmel, filctollal, kartonpapírra.
Tizenkilenc évesen beírták a személyibe, hogy "szellemi szabadfoglalkozású előadóművész", azóta is annak tartom magam.
A tanult szakmám az éneklés, de megvetettem a lábamat a színházban és a televízióban is. Ezt azonban nem szakemberként csinálom, inkább a személyiségemnek köszönhető, hogy keresztül tudtam vinni.
A televíziózásban is a furcsát, a szokatlant keresi?
Nem, sőt semmit nem kerestem a televíziózásban, a televíziózás keresett engem. Nem akartam soha tévés lenni, egyszerűen megtaláltak egy feladattal, amit nagyon élveztem. Ha jól érzem magam, az annyira erősen át tud jönni akár a rivaldában, akár a képernyőn keresztül, hogy attól sikeres is tud lenni. Ahol viszont szorít a cipő, onnan eljövök.
Úgy érti, hogy nem szeret kilépni a komfortzónájából?
Ez mind pont, hogy kimozdulás, hiszen nem tanultam sem a színészetet, sem a televíziózást. Egyszerűen csak fel kell ismernem, ha valami nem áll jól nekem, ha valamiben tehetségtelen vagy alkalmatlan vagyok. Azt nem is kell tovább erőltetnem.
A Nagy Duett oldalán van egy adatlapja, ott azt lehet olvasni, hogy a tehetségtelenséggel ki lehet kergetni a világból. Hogyan viseli akkor, ha valaki nem énekel jól a műsorban?
Nem is szempont, hisz ez nem egy tehetségkutató, hanem egy játék. A párokban szereplő hivatásos előadóművészeket nem tisztem minősíteni, a nem hivatásosoknál pedig az előadásnak a játékosságát kell méricskélnem, nem azt, hogy jól énekel-e, vagy sem.
Nem lehet egy mérlegre tenni a lisztet meg a cukrot.
Az ének iskolájá-ban pedig nem találkoztam tehetségtelenséggel, az alkalmatlan jelentkezők hozzánk már el sem jutottak, addigra kiszórták őket a szerkesztők.
A két műsor zsűrijében más a dinamika attól, hogy hárman, illetve négyen vannak? Vagy hogy Az ének iskolájá-ban nem egyedüli nőként ült?
Az ének iskolájá-ban mind a négy tanár oroszlánként küzdött a saját gyerekeiért, itt viszont egy oldalon mulatozunk Kasza Tibivel és Cookyval. Nagyon ritkán vannak álkonfliktusok, amikor valakinek egy produkció jobban tetszett, egy másiknak meg kevésbé. Véleménykülönbségek nyilván akadnak, de ezek sem túl drámaiak.
Amikor versenyző volt, Papp Gergőt mennyire volt nehéz tanítgatnia?
Nagyon szorgalmas, ambiciózus volt, rengeteg energiát fektetett a dologba. Mint minden férfit, őt is csak egy kis biztonsággal kellett ellátnom, mert egyébként ezen kívül minden megvolt benne ahhoz, hogy jól érezze magát ebben a szerepben. Úgy érzem, hogy egész jó kis páros voltunk addig, ameddig eljutottunk, de szerintem nem is volt bennünk több. Nem az volt a lényeg, hogy megnyerjük, de az azért rosszulesett volna, ha már az első adásban kiesünk.
Freddie eurovíziós szerepléséről mit gondol?
Sajnálom, hogy ő csalódottságot érzett, nem kellett volna. Hogy kijutott oda, az már önmagában valami, szerintem ott már bármilyen helyezést jó elérni. A környezete vagy a sajtó részéről volt talán egy kis felelőtlenség, hogy megelőlegezték neki, hogy benne lesz a legjobb ötben. Freddie-nek nem kéne ezt szakmai fiaskóként felfognia. Egy nagyon izgalmas hang, jó karakter, most kéne elhinnie, hogy tud valamit, különben megreked az úton. Drukkolok neki.
Ön nem volt csalódott annak idején? (1993-ban Szulák Andrea képviselte Magyarországot az Eurovízión, de a kelet-európai elődöntőn nem jutott tovább – a szerk.)
Nem, mivel pontosan tudtam, hogy mire megyek ki. A volt szocialista országokat akkor engedték be először az eurovíziós körbe, de úgy, hogy számukra volt egy külön előselejtező. Ma már ez talán másképp menne, de akkor Románia és Szlovákia is egy-két pontot adott csak a produkciómra, annyira nem voltak jók a diplomáciai viszonyok.
Ezzel együtt sok külföldi szereplése volt. Nem akart soha kint maradni?
Az olyan sok lemondással járt volna, hogy nem lettem volna képes elviselni.
Szerencsére hamar felismertem, hogy a kinti világ nem ad nekem annyit, mint amennyit elvesz.
Ez az országos népszerűség is sokat elvesz, de pont annyit vissza is ad, egyensúlyban vannak a dolgok. A pályám elején nagyon hiányzott az is, hogy az itthoniak legyenek azok, akik elfogadnak, esetleg meg is szeretnek. Mostanra sikerült ezt elérni, több felületen is. Az, hogy sokféle dolgot csinálok, nem a kielégíthetetlen sikeréhségemből fakad, hanem a szeretetéhségemből.
Mi az, ami még ezen kívül fontos az életben?
Az egészségem meg a gyerekem. E kettő nélkül nem tudom elképzelni a világot.