Kandász Andrea: Rengeteg érzelem kavarog bennem

Kandász Andrea vezeti a TV2 legújabb életmódműsorát Szebeni István oldalán, az OlimpiÁSZ a riói olimpiára készíti fel a nézőket vasárnap délelőttönként. A műsorvezetőt már iskolás korában lenyűgözték az olimpiai játékokról tanultak, a mozgás minden formáját imádja, és úgy látja, minden gyereket meg kellene tanítani a sport szeretetére- többek közt ezekről mesélt az Origónak.

Milyen a viszonya az olimpiával, szokta követni az eseményeket?

Imádom. Már, amikor az iskolában tanultunk az ókori olimpiákról, akkor is lenyűgözött. Egy rítus, egy nemes ügy, amely békét teremt, hiszen 2500 évvel ezelőtt alapszabály volt, hogy az olimpia idejére mindenkinek le kell tenni a fegyvert. Nagyszerű teremtménye az emberi nemnek, közösséget, békét teremt, a különböző versenyekben mindenki egyenlő esélyekkel küzd. Nem is hiszem, hogy az olimpián kívül van még egy olyan népünnepélyünk, amely 2500 éve is megvolt, és ma is átélhetjük az egész világon.

Én az olimpia alatt rengeteget pityergek.

Apukámmal kislányként rendszeresen jártam foci-, és kosármeccsekre a szülővárosomban, Zalaegerszegen, és azóta is megmaradt ez a fajta érzékenység. Ha nyert a csapat, akkor a meghatottságtól, ha vesztettek, akkor a szomorúságtól. Rengeteg érzelem kavarog bennem, amikor versenysportot nézek.

Mindig szerette az olimpiát Forrás: Schumy Csaba

Mindig fontos volt az életében a sport?

Nálunk otthon a sport mindig nagyon fontos volt. Emlékszem, hogy apukám, mint ahogy most is, éjjel-nappal, amikor csak tehette a közvetítések előtt ült.

Talán még beszélni sem tudtam, amikor apukám olaszos temperamentumú drukkolásait hallgattam,

és átéreztem, hogy ez valami nagy dolog lehet, hiszen a számomra legnagyobb példakép, az apám, kitörő örömet és boldogságot sugárzott egy-egy gól vagy sikeres tornagyakorlat során. Nem válogatott a sportágakban, bár könnyű és nehéz atléták százait nevelte ki edzőként és bíróként. És ezek a srácok sokszor nálunk töltötték az estéiket, és azt is láttam, hogy a sport milyen fantasztikus közösségteremtő erő.

Családi program volt a közös meccsnézés?

Mindig hatalmas ünnep volt négyévente az olimpia. Családi, baráti program, amikor együtt szurkoltunk. Tudom, hogy édesapám nagyon boldog lett volna, ha sportoló leszek, de nem voltam kimagasló tehetség, és annyi minden érdekelt, hogy nem voltam képes lemondani a világ megannyi csodájáról. De amatőrként és szurkolóként végigkísérte az életem. Így most különösen boldog vagyok, hogy riporterként mélyebben beleáshatom magam a magyar olimpikonok életébe, küzdelmeibe és sikereibe.

Sikével és az aranyéremmel Forrás: Schumy Csaba

Milyen sportokban próbálta ki magát?

Atletizáltam, úsztam. Egyikben sem voltam kiemelkedően tehetséges, így amatőr szinten maradt a mindennapjaim része. Mindent kipróbáltam, tánc, tenisz, kosárlabda, aerobic. Az egyetemen gyalogkakukknak hívtak a csoporttársaim, mert gyakran csak a mögöttem látható kondenzcsík jelezte, hogy ott jártam. Kifejezetten zavart, ha le kellett ülnöm. Ma is hetente ötször futok, gyakorlatilag elvonási tüneteim vannak, ha egy-egy nap kimarad. Ilyenkor egészen kibírhatatlan tudok lenni. A családom mondja is, hogy vedd már fel a nyúlcipődet, attól lenyugszol. A mozgás örömforrás, boldogsághormonokat szabadít fel, növeli a szabadságérzetem és rengeteg új ötletem született már sport közben.

Rendszeresen futok rászorultakért tömegrendezvényeken, például legutóbb a a Gézengúzokért futottunk a Margitszigeten Bombera Krisztával, Nagy Ervinnel, Szabó Győzővel. Szóval, ha nem is voltam kiemelkedő versenysportoló, pontosan tudom, hogy milyen elképesztően sok munka, küzdelem, lemondás van egy-egy siker mögött. Így, amikor valaki feláll a dobogó legmagasabb fokára, mindig elérzékenyülök.

És elsősorban nem is a győzelem, hanem az emberi teljesítmény felett érzett csodálatom az, ami elindítja a könnyeket.

Ilyenkor úgy érzem, hogy igen, helyére kerültek a dolgok.

Idén hol követi majd az eseményeket?

Mivel az idővel állok leginkább hadilábon, ezért sokszor nem is a tévében nézem, hanem a rádióban hallgatom a közvetítéseket, például futás közben, ez valószínűleg ezúttal is így lesz. Apukám egy élő olimpia lexikon, úgyhogy folyamatosan közvetíti nekem az eseményeket akkor is, ha esetleg lemaradnék róla. Persze, ahogy közeledünk a döntők felé, egyre többször ülök le a férjemmel, lányommal, szüleimmel és barátokkal, de ilyenkor szívesen megyek szurkolói pontokra is együtt örülni vagy bosszankodni. Fantasztikus hangulata van. És én olyan ember vagyok, akit kifejezetten boldoggá tesz más emberek sikere.

Van kedvenc spotága, sportolója?

Mindenkinek a saját sportága felé hajlik a szíve, úgyhogy nekem az úszás, az atlétika és az öttusa kiemelten fontos, de mindenevő vagyok és hihetetlen, hogy mennyire tudok lelkesedni az adott sportolón keresztül a sportágáért is. Nekem az ember a fontos. Például felfedezek magam számára egy szimpatikus olimpikont a teljesítménye, esetleg a személyisége miatt, és utána megszeretem a sportágát is. Így nagyon szurkolok például Sike András olimpiai bajnok edző birkózó fiaiért, a Lőrincz fivérekért, de Cseh Laci úszó az első számú favoritom. Mindent elért, amit csak ember elérhet úszásban, már csak a gyerekkori álma hiányzik, az a bizonyos olimpiai arany.

Jakabos Zsuzsi vagy Kapás Bogi úszóink futamait is nézni fogom, Nagyon szorítok a kajak-kenusoknak, Janics Natasának, meg a sok-sok fiatal új névnek, vagy a vívó Imre Gézának.. És persze, hogy lélegzetemet visszafojtva figyelem majd Marosi Ádám öttusázónkat, aki a londoni bronz után remélem, hogy aranyat hoz haza. Nagyon sokat dolgozik érte. És persze mindig együtt remegünk a vízilabdásokért, a lányokért és a fiúkért egyaránt.

Cooky és Király Viktor is vendég volt szurkolóként a műsorban Forrás: Schumy Csaba

Mi az OlimpiÁSZ célja?

Nyilvánvalóan ez nem sportszakmai műsor, ha az lenne, nem én lennék a műsorvezetője, hanem egy sportújságíró. Ebből következően az OlimpiÁSZ nemcsak azoknak szól, akik már alig várják, hogy elkezdődjenek a riói közvetítések, hanem azoknak is, akik még sohasem kapcsoltak sportcsatornára. Amikor elmeséltem a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének, Borkai Zsoltnak, hogy mit szólnának hozzá, ha indítanánk egy nagyközönségnek szóló műsort, nagyon lelkes lett. És fővédnökként azonnal mellénk állt.

Hátha áttörjük a falat, ami a sportszeretők és az sport iránt teljességgel érdektelen nézők között áll.

Kovács Ági mesélte, hogy ő is nehezen tud kitörni a sportoló státuszból, mintha más énje nem is lenne. A sportvilág olyan elszigetelődött. A MOB nélkül amúgy sem ment volna, hiszen rengeteg nemzetközi jogi szabályozás köti az olimpiai szimbólumokat, a Magyar Olimpiai Bizottság tartja a kapcsolatot a régi és új példaképekkel, elképesztően hatalmas információs bázissal rendelkeznek, nagyon sokat segítenek, gyakorlatilag napi kapcsolatban vagyunk velük.

Mit tudhatnak meg a nézők az olimpikonjainkról?

Megmutatjuk a legendás olimpikonok történeteiben az emberi tényezőt. Édesanyaként nekem nagyon fontos kérdések, hogy a gyerekeinknek milyen sportágat válasszunk, mikor kezdjük el az edzést, ha élsportolót szeretnénk belőle nevelni és mit tegyünk, ha a gyerek szimplán lusta, abba akarja hagyni a sportot, ahogy Kovács Ági 9 évesen, mert jobban szeretett mókázni vagy Borkai Zsolt 7 évesen, mert nem tudta megcsinálni a cigánykereket, vagy Csollány Szilveszter éppen az olimpiai aranya előtt nem sokkal.

Megmutatjuk a példaképeinket a mindennapjaikban, mindazt, ami a közvetítések és a gyakorlatok mögött van.

Hogy miként diétáznak, hogy figyelnek-e a külsejükre, fontos-e a csajoknak, hogy csinosak legyenek a futam alatt vagy, hogy van-e kabalájuk, kibírhatatlanok-e a nagy versenyek előtt a családjuk számára, kisgyerekként bennük volt-e a világelsőség, hogyan dolgozzák fel a kudarcokat és így tovább.

Mit szeret leginkább ebben a munkában?

Azt, hogy nem munka. Persze , amikor hajnali ötkor állunk fel a férjemmel a vágóasztal mellől és reggel nyolcra megyünk forgatni mondjuk Kemény Dénessel, vagy urambocsá alvás nélkül 6-ra Gyulayval a csónakházhoz, mert ma is minden nap kajakozik, akkor néha előfordul, hogy megkérdezem magamtól, hogy normális vagyok-e, vagyunk-e. Operatőr-rendező férjem is dolgozik a produkcióban, aki nagy reménységű atléta és kiváló hegymászó volt korábban, szóval együtt nem alszunk. És amióta az olimpiai műsort készítjük, alig tudunk sportolni. De nem érdekel, mert

annyira belefeledkezem a példamutató történetekbe, hogy sem idő, sem a tér nem számít.

Imádom, hogy megkérdezhetem azt, amit annak idején is nagyon szerettem volna, hogy mondjuk milyen gondolatok kavarogtak egy-egy olimpikon fejében a dobogó tetején. És akkor Csollány Szilveszter magától értetődő természetességgel azt mondja: "egy jó nagy csülökről álmodtam, húsimádó vagyok”, hiszen előtte már órák óta nem evett, utána a doppingvizsgálatok miatt még órákig nem ehetett. Hát ő is ember! Ember? Akkor lehet, hogy én is meg tudom csinálni? Remélem, hogy sok gyereknézőnknek lesz ilyen AHA-élménye, és találnak példaképet maguknak.

Csollány Szilveszter is elhozta az aranyát Forrás: Gergely Besenyei

Ezt fontosnak tatja?

Korábban azt gondoltam, hogy egy szülő a legtöbb, amit adhat a gyerekének a feltétel nélküli szereteten kívül, az a kultúra szeretete. Azt hiszem, ezzel a műsorral megértettem, hogy van egy harmadik is. A sport szeretete, amely fairplayre, küzdésre, becsületre, kitartásra nevel. A gyerekek látják, hogy ők is képesek bármire, érdemes nagy dolgokat álmodni, szorgalmasan dolgozni érte. Alig vannak ma már példaképeik a gyerekeinknek, legalábbis valóságos figurák, hús-vér emberek. Pedig kellenek a példaképek, mert erőt, kitartást meríthetünk belőlük a nehezebb időszakokban, akár a kudarcaikból is.